paper money in jeans pocket,forints cash closeup.

Dagadnak a párnacihák: hatalmas vagyont halmozott fel a lakosság a járvány alatt

2021. július 26. 13:03

A járvány alatt jóval nagyobb megtakarítások halmozódtak fel a lakosságnál, mint a megelőző időszakban, az öngondoskodás célja nem változott számottevően, továbbra is a legnépszerűbb megtakarítási cél a lakásfelújítás vagy -vásárlás, illetve a gondoskodás a gyermekek jövőjéről.

A jegybanki adatok szerint az első negyedévben a lakossági megtakarítások értékpapírokban, lekötött betétekben, illetve a folyószámlán, látra szóló megtakarításokban lévő része 920 milliárd forinttal nőtt. Ez a szám kiugrónak számít, 2019 azonos időszakában a növekmény csak 478 milliárd forint volt.

Nyitrai Győző, az OTP Bank retail megtakarítási igazgatóságának igazgatója a lapnak elmondta, hogy az általuk kezelt megtakarítások növekménye harmadával múlja felül a korábbi rekordnak számító 2019-es első negyedév számait.

Az utóbbi évek tapasztalatai alapján a lakáscélra gyűjtők többsége különböző állampapírokban és befektetési alapokban találta meg az ideális megoldást céljai megvalósításához.

A nyugdíj-megtakarítási piacon nem okozott átütő változást a járvány; hiába látja be az emberek többsége, hogy kevés lesz az állami nyugellátás, tízből csak két ember rendelkezik nyugdíjcélú eszközzel – írta a Világgazdaság.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem