24 °C Budapest

Súlyos forint-tízezreket hajigálnak a kukába a magyarok: mindenkinek elment az esze?

2020. október 28. 17:28

Az élelmiszerpazarlás elleni küzdelem elsősorban nem pénz, hanem tudatosság kérdése, és egyik legfontosabb eleme az állami, civil és vállalati szereplők, illetve a hazai médiumok együttműködése - ebben valamennyi előadó egyetértett a Médiaunió online konferenciáján, amelyet dr. Nagy István agrárminiszter nyitott meg.

A Médiaunió Alapítvány idei, "Élj maradéktalanul!" című, élelmiszerpazarlás csökkentését célzó társadalmi célú kampánya 2020 augusztusában indult és jövő év márciusáig tart. Ennek keretében a szakmai párbeszéd további erősítéséért, a régi és új szereplők összekapcsolásáért, az innovatív megoldások és új lehetőségek megismeréséért szervezett online konferenciát, amelyet dr. Nagy István agrárminiszter videóüzenete nyitott meg. Miniszter úr kiemelte, hogy társadalmunkban egyre nagyobb figyelmet kap a hulladékcsökkentés és az élelmiszerpazarlás visszaszorításának igénye, és a téma azért is különösen fontos, mert káros hatásai nemcsak a gazdaságban, hanem környezetünkben is éreztetik negatív hatásukat.

Mint mondta, "Magyarországon csökkenő tendenciát mutat a pazarlás - az élelmiszerhulladék mennyisége 4%-kal csökkent az utóbbi négy évben -, azonban egy átlagos magyar fogyasztó még így is 65 kg élelmiszert dob a szemetesbe évente. Így még bőven akad tennivaló a lakosság környezet-tudatosságának fejlesztésében. Nekünk pedig az a legfontosabb feladatunk, hogy tudatosan vásároljunk, és mindenből csak annyit vegyünk meg, amennyit el is fogyasztunk."

A Médiaunió és a Tesco közös online meetup-ján tizenkilenc előadó foglalta össze az élelmiszerpazarlás okait, következményeit és a lehetséges megoldásokat környezetvédelmi és szociálpolitikai megközelítésből, a média szemszögéből, illetve innovatív kezdeményezések bemutatásával. Az első szekcióban az előadók néhány megdöbbentő adat segítségével mutatták be a felelőtlen élelmiszerpazarlás mértékét. Hevesi Nóra, a Tesco kommunikációs vezetője a téma felvezetéseként kiemelte: ha az élelmiszerpazarlás "ország lenne", akkor az Egyesült Államok és Kína után a harmadik legnagyobb lenne. 

A Tesco a Magyar Élelmiszerbankkal közösen működtetett napi élelmiszermentő folyamatának köszönhetően 2014 óta közel 27 750 tonna, emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszert mentett meg a kidobástól, amely több mint 69,3 millió adag ételnek felel meg. Az együttműködésünknek hála évente közel 100 000 rászorulón tudunk segíteni" - tette hozzá. A szekcióban elhangzott továbbá, hogy ha a szemétbe kerülő, évente fejenként 6 kiló friss zöldséget, gyümölcsöt, valamint a szintén 6 kiló pékárút és a többi élelmiszert vizsgáljuk, kijelenthető, hogy az élelmiszerpazarlás csökkentésével további félmillió ember lakhatna jól Magyarországon.

A második panelbeszélgetés résztvevői az élelmiszerpazarlás szociológiai hatását elemezték. A Magyar Élelmiszerbank képviselői és a velük kapcsolatban lévő szervezetek rámutattak, hogy milyen összetett hatása van annak, ha a kereskedelemből vagy vendéglátásból összegyűjtött, emberi fogyasztásra tökéletesen alkalmas élelmiszer a rászorulókhoz jut, hogy az éhség csökkentésén túl hogyan gyakorolhat pozitív hatást egy-egy család életére.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A Pénzcentrum.hu a digitális meetup-on ismertette friss felmérésnek eredményét, amelyből - számos más érdekesség mellett - kiderül, hogy a válaszadók legtöbbje listát ír bevásárlás előtt (82,4%), számon tartja a lejárati dátumokat (82%) és nem választ nagyobb mennyiséget, mint ami elfogyna (80,8%). A média szerepét vizsgáló szekcióban emellett több innovatív megoldás is elhangzott a lehetséges együttműködések és figyelemfelkeltő akciókkal kapcsolatban.

Az élelmiszerpazarlás az egész társadalmat érintő, összetett probléma, számos megvitatásra váró kérdéssel és megoldási javaslattal. Ezért rendkívül fontos, hogy az állami, civil és vállalati szereplők - a saját tevékenységi körükön és feladataikon túl - egymással is hatékony párbeszédet alakítsanak ki, amelyet valós tettek követnek. Mindezt a hazai médiumok hatékony és folyamatos támogatásával. Ezt az együttműködést szolgálta a Médiaunió konferenciája.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 10:50
A Tisza Párt politikusa 10 napos ultimátumot adott a köztévének: ha nem biztosítanak adásidőt az eur...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 20:53
Tegnap zárás után jelentett. Kicsit jobbak lettek a Q1-es számai a vártnál és elég jó előrejelzést m...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm