A Revolut Business megszünteti a dedikáltan Szabadúszóknak szánt csomagjait 2024. július 10-től.
30-40 százalékos esést vár idén a globális részvénypiacokon Nouriel Roubini, aki annak idején arról vált híressé, hogy "megjósolta" a 2008-as gazdasági válságot. A Dr. Balsorsnak is nevezett sztárközgazdász azt tanácsolja a befektetőknek, hogy készpénzbe tegyék a pénzüket és vegyenek államkötvényeket.
Becenevéhez híven meglehetősen pesszimista képet festett a piacokról Nouriel Roubini a Der Spiegelnek adott interjúja során: a sztárközgazdász szerint akár 30-40 százalékos esés is jöhet a globális részvénypiacokon idén. A befektetőknek azt tanácsolja, hogy fedezzék magukat az esetleges összeomlás ellen, hozzátette, hogy a mottója
Múlt héten 2008 óta nem látott zuhanást produkáltak az amerikai részvények, az S&P 500 index több mint 13 százalékot esett a csúcsához képest.
Roubini szerint súlyos politikai következményei lesznek, ha a koronavírus elszabadul az Egyesült Államokban. Nem lehet falat építeni az égig - mondta. New Yorkban az emberek már most kevésbé szívesen járnak éttermekbe, moziba, színházba, pedig a városban még nincs is fertőzött. Ha lesz, akkor csúnya világ jön.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Ritka és drága orosz fegyvert puszítottak el az ukránok
- Május végéig delegálhatnak tagokat a jelöltek és jelölőszervezetek a választási bizottságokba
- A MOB elnöke fontos üzenetet mondott a Milák-ügyben
- Ma német nyelvből érettségiznek
- Rendületlenül emelkednek az árak
- Még gördeszka verseny is lesz ínyenceknek - sport a tévében