Újdonságok a befektetéseknél: friss részletek az új kötvényekről

2020. február 24. 17:30

Új részleteket derültek ki az idén érkező kötvényekről! A nyugdíjkötvénnyel már nem csak a nyugdíjkorhatár után lesz elérhető a megtakarításunk, folynak a tárgyalások a zöldkötvényről a Távol-Keleti befektetőkkel, míg a Szuperállampapír állományát 3 éven belül megtripláznák - derült ki egy friss interjúból Varga Mihály pénzügyminiszterrel.

A Szuperállampapírról, nyugdíjkötvényről és a zöldkötvényről kérdezte a pénzügyminisztert a Mfor.hu és a Privátbankár.hu. A minisztert először a Magyar Állampapír Pluszról kérdezték az újságírók. Varga Mihály elmondta, hogy jómaga is majdnem 13,5 millió forint megtakarítással rendelkezik a Szuperállampapírban, és ma ez a talán legbiztonságosabb befektetés a piacon. Mindemellett ugyan a piaci körülmények folyamatosan változnak, jelenleg nem terveznek módosításokat az állampapír feltételeiben.

Az interjúban szó esett még a Szuperállampapír céljairól is, miszerint a jelenlegi 3600 milliárd forintos állomány bővülését tervezik 11 ezer milliárdra. Ezt az állományszintet már 2023 előtt megvalósulni látják. Elsődleges szempont, hogy a bővítéssel a gazdaság versenyképességét tovább javítsák, és a növekedés alapjait megerősítsék a megtakarítások növelésén keresztül.

Ha többen takarítanak meg, az a bankoknak is jó, és úgy tűnik ebben a lakosság is partner

- jegyezte meg Varga Mihály. A tavaly kivezetett állampapírokról is beszélt a pénzügyminiszter:

A szűkítés lehetőség, nem cél, a futamidő hosszabbítása ellenben az.

Elmondta: minél több olyan papírt szeretnének eladni, amelyeknek hosszabb a futamideje, másrészt továbbra sincsen szó devizakötvény kibocsátásról, alapvetően a hazai piacon akarnak papírokat eladni. Tájékoztatása szerint továbbra is több eszközt használva a három hónapostól a hosszabb futamidőkig sokféle állampapír lesz elérhető.

Mit tudtunk meg a nyugdíjkötvényről és a zöldkötvényről?
Már korábban hallani lehetett a nyugdíjkötvényről, a beszélgetésből megtudtuk, hogy a nyugdíjcélú megtakarítók számára olyan vonzó papírt fognak kínálni, amely kamatozását és hozamát tekintve akár a MÁP Plusszal szemben is versenyképes lehet.

Már az utolsó simítások zajlanak az indítás előtt, ebben az évben megtörténik a kibocsátás

- fűzte hozzá a miniszter. Azokra az aggodalmakra reagálva, miszerint a nyugdíjkötvény el fogja szívni a magánnyugdíj-pénztáraktól a forrást, a pénzügyminiszter elmondta:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Magánszemélyeknek tervezzük a nyugdíjkötvényt, nem intézményeknek.

Olyan konstrukciót szeretnének bevezetni, amelyik annál kedvezőbb feltételekhez juttatja a vásárlót, minél fiatalabb korban, minél hamarabb vásárol be a papírba. Kedvező hozamot, kedvező kamatozást, kellő rugalmasságot akarnak biztosítani, ami lehetővé teszi, hogy bármikor ki lehessen egészíteni a megtakarítást, az ügyfél igényétől függően.

A kondíciókkal kapcsolatban megtudhattuk, hogy bár még javában zajlanak az egyeztetések, de jelenállás szerint minimum 10 év után már hozzáférhetünk a megtakarításunkhoz részben vagy egészben, akár még a nyugdíjkorhatár kivárása előtt.

A zöldkötvényről pedig jelenleg két piacon tárgyalnak, Japánban és Kínában. Az előbbi esetében nagyobb érdeklődés tapasztalható: Japánban több szereplő is jelentkezett partnernek a kibocsátáshoz. Ebben az évben várhatóan el fog indulni, az év közepére pedig meglesznek azok a keretek, amelyek alapján el lehet dönteni, mekkora összegben bocsátanak ki ilyen papírt. Három-ötéves futamidejű kibocsátásban gondolkodnak, az innen befolyó összeg pedig célzottan klímavédelmi beruházásokat fog finanszírozni.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2024. május 5. 12:50
Lássuk a legfontosabb pénzügyi aktualitásokat, melyek a mögöttünk álló egy hétben megjelentek a Bank...
Holdblog  |  2024. május 5. 09:35
Igazán szomorú eredmény, hogy a megkérdezettek bő 80 százaléka egyáltalán nem szándékszik hazatérni...
MEDIA1  |  2024. május 4. 21:24
A Media1 néhány nappal elsőként mutatta be, hogy milyen jogsértő módszerrel kampányolt több napon át...
Buxelliott  |  2024. május 4. 09:56
Az OTP elemzésben látható bullish kép a magyar tőzsdeindex képében is megmutatkozik, nyilvánvalóan n...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem