A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 190,4 pontos, 0,28 százalékos csökkenéssel 68 673,84 ponton zárt szerdán.
A legendás kibeszélőshow egykori háziasszonya, Erdélyi Mónika egy interjúban elárulta, miből él azóta, hogy véget ért a Mónika show.
"A tévé csak tíz-húsz százaléka volt a munkámnak, három vállalkozásom volt mellette" - mondta el a Borsnak adott interjúban. Most például a videózás mellett, ami szintén hoz valamennyit a konyhára, az édesanyjával dolgozik együtt. Ő privát bankár családi vállalkozásban, és neki segít időnként, mint pénzügyi elemző.
Legyen vésztartalékod, így nem érhet meglepetés
Ahogy arról a Pénzcentrum korábban beszámolt, a Huffington Post pénzügyi szakértője azt javasolja, nézzük meg, egy hónapban mennyire jön ki a megélhetési költség, és ennek a háromszorosát tegyük félre. Ez elsőre sokaknak lehetetlennek tűnhet, de érdemes kicsiben is elkezdeni. Havonta néhány ezer forintot elég félretenni: havi 10 ezer forint már éves szinten 120 ezret, havi 20 ezer pedig éves szinten 240 ezer forint megtakarítást jelent. Ez nem tűnik sok pénznek, de legalább valami, és ha kicsivel is, érdemes elkezdeni.A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Antony Blinken: Oroszország nem győzheti le Ukrajnát
- Élőben a Magyar Kupa-döntő: Paks–Ferencváros 0-0
- Mostantól már mozgást is felírhatnak receptre a magyar orvosok
- Európai polgárok a katonák Ukrajnába küldésről – felmérés
- Újabb videó jelent meg a Fico-merényletről – felkavaró képsorok
- Még operálják Robert Ficót – ennyit tudni a merényletről