Csak így fizetnek jövőre nyugdíjprémiumot: teljesülhet a feltétel?

2019. április 25. 09:30

A családok támogatására, a külső és belső biztonság garantálására és a munkaalapú gazdaság erősítésére készül a kormány 2020-ban, de fel kell készülni a gazdaság lassulására is - írja a Világgazdaság a jövő évi büdzsé tervezési körirata alapján.

Hivatalosan is elindult a jövő évi költségvetés tervezése azzal, hogy a kabinet nyilvánosságra hozta a tervezési menetrendet tartalmazó költségvetési köriratát. Komolyabb létszámcsökkentés nem várható 2020-ban a minisztériumoknak kiadott utasítás szerint, a béremelésekre vonatkozóan a rendvédelmi, a szociális és az egészségügyi ágazatban dolgozók illetményemelését nevesítik a Pénzügyminisztérium (PM) anyagában. Az esetleges további béremelésekre külön céltartalékot képeznek, vagyis a büdzsé nyári elfogadásáig még változhat a törvényjavaslat - írta a lap.

A körirat még nem tartalmazza a kormány frissített makrogazdasági prognózisát, az várhatóan a jövő héten Brüsszelnek benyújtandó 2019-es konvergenciaprogramból derül majd ki. A kormány legutóbbi, 2018. decemberi előrejelzése szerint 2020-ban a gazdaság 4 százalékkal nőhet, 3 százalékos infláció mellett. A körirat szerint a növekedési előrejelzést 3,5 százaléknál alacsonyabbra nem csökkentik, mert a nyugdíjkiadások tervezésénél számolni kell a 2020-as nyugdíjprémium kifizetésével, és annak egyik feltétele a 3,5 százalék feletti növekedés.

A dokumentum szerint a kabinet tartja magát az eddigi óvatos megközelítéshez, vagyis egyszerre hangsúlyozza, hogy erőteljes a gazdaság növekedése, de fel kell készülni arra is, hogy a nemzetközi környezet romlása miatt a magyar gazdaságot meg kell erősíteni, hogy biztosított legyen a folyamatos, az EU átlagát 2 százalékkal meghaladó növekedés. Így a jövő évi büdzsé a családok támogatása mellett a gazdaságvédelemre fókuszál. Folytatódik az államadósság és a hiány csökkentése is.

A családvédelmi akcióterv 270-300 milliárdos többletkiadást jelenthet jövőre. A honvédelmi kiadások jövőre dinamikusan nőnek a már bejelentett fegyverrendszer-beszerzéseknek köszönhetően.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm