Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől.
A tavalyi visszaesés után idén 1 milliárd forinttal több szja 1 százalék jut a jogosult több tízezer civil szervezethez, noha a felajánlók száma enyhén csökkent. Továbbra is kiemelten sikeresek a beteg gyerekeket, és különösen a rákos megbetegedésekkel küzdőket segítő civilek, de a közéleti témákkal foglalkozó szervezetek is egyre nagyobb teret kapnak.
Nem igazolódtak be a félelmek, hogy az e-szja rendszer kiterjesztése nyomán tovább csökken majd a civil szja 1 százalék - Miha Tamás civil kommunikációs szakértő (Human Dialog) szerint ez az idei 1 százalék felajánlások egyik legfőbb tapasztalata. Az e-szja tavalyi bevezetése komoly visszaesést hozott 2017-ben a felajánlási hajlandóságban, és ezt 2018-ban tovább nehezítette, hogy már a munkáltatóktól is átvette a bevalláskészítést a NAV. Mindennek ellenére a felajánlók száma csupán 1,2 százalékkal apadt az idén. Ezt a kis mértékű csökkenést a bérek növekedése ellensúlyozta. A magasabb személyi jövedelmek adója is több, így ennek az 1 százaléka is jelentősebb tétel: az átlagos adó 1 százalék értéke a tavalyi 4102 forintról 4631 forintra ugrott. A szeptemberi számok összevetése alapján a végeredmény pedig a tavalyihoz képest csaknem 1 milliárd forinttal (+13%) több szja 1 százalék felajánlást jelent.
Bár az egyes civil szervezetek eredménye eltérő, az élmezőny évek óta stabilan ugyanazokból áll. A legtöbb 1 százalékot ismét a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány gyűjtötte, immár 5. éve tartva elsőségét, a top 10 klubban pedig 8 civil szervezet már 4 éve stabilan tag. A számok azt mutatják, hogy azok szerepelnek jól, akik átgondolt, egész évre szóló stratégiával dolgoznak online-, és hírlevél-kampányok formájában egyaránt - értékeli az eredményeket Gandera Balázs online marketing szakértő (INTREN).
A több éve Balával és gengsztereivel kampányoló Országos Mentőszolgálat Alapítvány 81-ről 112 millióra növelte bevételét, a Bátor Tábor 14 százalékos növekedéssel 124 milliót kapott most az adófizetőktől. A 10 millió felett szerző civilek közül az egyik legnagyobb növekedés idén a Magyar Hospice Alapítványé. Ők lényegében megduplázták 1 százalékos bevételeiket, 37 milliót kapva most. Az 1 százalékért versengő civilek mezőnyében akadnak vesztesek is: tovább estek a pár évvel ezelőtt még listavezető Gyermekrák Alapítvány bevételei, az idei 41 millió már alig ötöde csupán 5 évvel ezelőtti eredményüknek.
Összességében elmondható, hogy az szja 1 százalékban kiemelten sikeres, a beteg gyerekeket, és különösen a rákos megbetegedésekkel küzdőket segítő civilek felajánlásainak átlagértéke alacsony, sok adófizetőtől kapnak kisebb összegeket. Ezzel szemben a közéleti témákkal foglalkozó alapítványok támogatói tehetősebbek, felajánlásaik jócskán a 4631 forintos átlagérték felett alakultak (Átlátszónet 7774 forint, TASZ 6997 forint, Szabad Sávért Alapítvány 6701 forint). Hasonlóan erős támogatottsággal büszkélkedhetnek az oktatási intézmények mögött álló alapítványok (ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 8961 forint, Pannonhalmi Bencés Gimnázium 6833 forint).
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idén tavasszal majdnem 1,8 millió adófizető vette a fáradtságot, és rendelkezett a civilek javára szja 1 százalékáról. Ez a szám a potenciális felajánlók felét sem éri el. Így a szakértők szerint továbbra is hatalmas tartalékok vannak az idén már 21 éves múltra visszatekintő 1 százalék felajánlási rendszerben, ha csak a várhatóan jövőre is folytatódó bérnövekedésre gondolunk.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek
- Nagy verseny volt az Év Hídja címért
- Két órán keresztül hallgatták ki Fico merénylőjének a feleséget
- Nem áll le a hulladékszállítás pünkösdkor sem
- Kegyetlen gyilkost fogtak el a rendőrök