Ha például 10 forintot teszünk félre első nap, 20-at a második nap és így tovább, a 100. napon pedig már egy ezrest, a kihívás végére...
Május óta nem látott mértékben, 67 milliárd forintot vontak ki a magyar háztartások a hazai bankbetétekből, de szeptemberben az állampapírok mellett a részvények is a népszerűbb célpontok között voltak. Az értékpapír-befektetések között az ősz első hónapjában is az állampapír-befektetések taroltak, ide több mint 43 milliárd forintot tettek a magyarok. A befektetési alapok között továbbra is a kötvényalapok a legnépszerűbbek, bár a havi tranzakciós adatok csak kis mértékű, 1,35 milliárdos keresletet mutattak szeptemberben a befektetési jegyek iránt.
Az MNB szeptemberre vonatkozó értékpapír-statisztikai adatai alapján az ősz első hónapjában több mint 60 milliárd forintot vontak ki a befektetők a bankbetétekből, amelyhez hasonló mértéket legutoljára májusban láthatunk. Az értékpapírok a közel 43 milliárd forintos tranzakcióval ismét pluszban zárták a hónapot, bár ez elmarad az augusztus végén mért 90 milliárdos tranzakciótól.
Szeptemberben nemcsak az állampapírok voltak kelendőek, hanem a részvények is, az állampapírok 43 milliárdos tranzakciója után ebbe az értékpapír-kategóriába tették a legtöbb pénzt a magyar háztartások, közel 12 milliárd forintot. Szeptemberben a befektetési jegyek is kisebb pluszban zártak, a banki kötvényekből és a jelzáloglevelekből azonban összesen közel 14 milliárdot vont ki a magyar lakosság.
KATTINTS! Ide rakják pénzüket a profi hozamvadászok
Éves alapon 703 milliárd forinttal nőtt a háztartások bankbetétben és értékpapírokban elhelyezett megtakarítása, a legnagyobb mértékű növekedést az állampapíroknál lehetett megfigyelni több mint 651 milliárd forinttal. Az állampapírok után a legnagyobb állományváltozás éves összehasonlításban a bankbetéteket és banki kötvényeket jellemezte, a befektetési jegyek mostani állománya csupán 52 milliárddal haladta meg az előző évi szeptemberi állományadatokat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A befektetési alapok háztartásoknál lévő állománya szeptember végén 3840 milliárd forint volt, melyből a legnagyobb részt, 953 milliárd forintot a kötvényalapokban kezelnek. A kötvényalapok után a pénzpiaci alapok a legnépszerűbbek a magyarok körében, és szinte fej-fej mellett állnak az abszolút hozamú alapokat is magába foglaló származtatott alapok és az alapok alapja konstrukciók.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább