Farkas Sándor Lajosnak haladéktalanul el kell hagynia otthonát, a házat, amit a szüleitől örököt.
A jegybank Monetáris Tanácsa kedden a 15 bázispontos alapkamat-csökkentés mellett tette le a voksát. Jövő hónaptól már alacsonyabb lesz a törlesztőrészletünk? Mennyivel kapunk kevesebb kamatot a betéteinkre?
Folytatódik a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 15 bázisponttal, 1,95 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot. Az elemzők szerint lépcsőzetesen akár 1,5 százalékig is csökkenthetik az irányadó rátát a következő hónapokban.Mi lesz így a hitelemmel?
A forint alapú hiteleseknek ez jó hír, azonban a fair banki kamatváltoztatási és kamatfelár-változtatási mutatók alapján csak később csökkenhetnek a törlesztőrészletek. Ennek három oka van:
- A referenciakamatok esetében az elmúlt három hónap átlagát veszik figyelembe
- A referencia periódus végén számolják újra a kamatot és a törlesztőrészletet
- A bankközi kamatlábak (BUBOR) már korábban is csökkentek, a piac beárazta a kamatcsökkentést, ami már korábban csökkenést jelenthetett, így a további csökkenés kevésbé valószínű
Emiatt a három tényező miatt egyelőre nem csökkenhet jelentősen a törlesztőnk, azonban a további kamatvágások akár több ezer forintos részletcsökkenést eredményezhetnek egy átlagos hitelnél.
Mi lesz a megtakarításaimmal?
A megtakarítások túlnyomó többsége is az MNB alapkamatához köthetőek közvetlenül, vagy közvetve:
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- A betéti kamatok már eddig is nagyon alacsonyak voltak, azonban a kamatcsökkentés miatt tovább mérséklődhetnek. A kamatok csökkenését ellensúlyozhatja viszont, hogy több bank szinte folyamatosan kínál akciós kamatú betéteket.
- A fix kamatozású kötvényesek nyerhetnek a vágással, ugyanis magasabb árfolyamon adhatják el értékpapírjaikat ennek köszönhetően, a változó kamatok viszont csökkennek emiatt.
- A lakossági államkötvények esetében a Prémium Magyar Államkötvényre nincs közvetlen hatással a kamatcsökkentés, mivel az inflációhoz kötöttek a kamatok. A Bónusz Magyar Államkötvényre csak akkor lehet hatással a döntés, ha az alacsonyabb alapkamat miatt a diszkontkincstárjegyek hozama csökkenésnek indul, azonban ez több más tényezőtől is függ.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Több mint ezer vendégmunkást küldtek el az iváncsai akkumulátorgyárból, de nem történt elbocsátás
- Súlyos vádakat olvasnak a távozó Dárdai Pál fejére
- Osztrák külügyminiszter: merő ábránd Törökország uniós tagsága
- Súlyos fegyház büntetést kapott a volt miniszter, aki megölte a feleségét - Kazahsztánban
- A Tisza Párt dönt Magyar Péter sorsáról
- Több ezer kanadai menekül az erdőtűz elöl