Csökkenő forgalom mellett esett a héten a BÉT részvényindexe, a BUX 68 088,24 ponton zárt pénteken, 1113,71 ponttal, 1,61 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megfogalmazta a "fair", azaz etikus bankrendszerről szóló törvénnyel kapcsolatos kamat- és kamatfelár-változtatási mutatók kiszámításánál követendő alapelveket, amelyeket a jegybank honlapján tett közzé szerdán.
Az útmutatást a jegybank a pénzügyi intézmények számára követendőnek tekinti a kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató gyakorlati kialakításánál, melynek jogszerűségét az MNB vizsgálja majd.
A november végén elfogadott törvény értelmében a pénzintézeteknek a három évet meghaladó futamidejű hiteleknél a hitelkamatot, illetve a referencia kamatlábhoz kötött, változó kamatozású hitel esetében a kamatfelárat, legalább hároméves kamatperiódusra előre kell rögzítenie. A kamatot vagy a felárat a hitel teljes futamideje alatt legfeljebb öt alkalommal módosíthatja a pénzintézet. A hitelkamatok legfeljebb a kamatváltoztatási mutató, a kamatfelárak pedig legfeljebb a kamatfelár-változtatási mutató alkalmazásával számított mértékig változhatnak - olvasható a tájékoztatásban.
A jegybank hangsúlyozza, hogy a törvény nem a kezdeti kamatot és felárat szabályozza, hanem az első kamatperiódust követően, kamatperiódusonként a kamat, vagy a referencia kamatlábhoz kötött változó kamatozású hitel esetén a felár változtathatóságának százalékpontos mértékét.
Ennek értelmében az indexalapú mutatók gyakorlati kialakításánál a pénzintézeteknek törekedniük kell arra, hogy azok a változók, amelyekből a mutató előáll a hitelezőtől függetlenek legyenek.
Ezen változóknak az ügyfél számára nyilvánosan hozzáférhetőnek kell lennie, annak érdekében, hogy a fogyasztó lássa, mely változók hogyan változtak a kamatperiódus alatt. Elvárás továbbá, hogy a mutató kiszámolása a magyarázattal együtt érthető és átlátható legyen az ügyfél számára.
Alapvető, hogy pénz- és tőkepiacok alakulását leíró változókra - a referenciaindexekhez hasonlóan - érvényesüljön a kellő likviditás, átláthatóság és objektivitás elve.
A kamat-, illetve a kamatfelár-változtatási mutatónak százalékpontban kifejezhetőnek kell lennie, és a százalékpontra alakításnak, a magyarázattal együtt szintén érthetőnek és átláthatónak kell lennie a fogyasztónak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Fontos alapelv, hogy a mutatók kialakítása során nem az előző kamatperiódus alatt megnövekedett költségek következő periódusra történő áthárítása a cél, hanem a soron következő kamatperiódust közvetlenül megelőző változás megragadása a hitelezés refinanszírozási költségeiben, illetve az üzleti kockázat körén kívül álló, a hitel nyújtásához kapcsolódó költségekben.
Ugyanakkor az előbbi alapelvnél figyelembe kell venni, hogy a refinanszírozási költségnél a mutatók mögötti változók idősorai változékonyak lehetnek, ahol kiugró értékek is előfordulhatnak. Ezért mindenképp egy, vagy több havi átlag javasolt. Fontos, hogy adott hónap(ok) átlaga legyen meghatározva, különben napi mutatót kellene előállítani, ami gyengítené az átláthatóságot - írta a jegybank.
Megjegyzik azt is, hogy a törvény 2015. február 1-jével lép hatályba, ugyanakkor a pénzügyi intézményeknek már januárban szükséges a szabályzataik átalakítása annak érdekében, hogy februárban fennakadás nélkül tudják folytatni tevékenységüket.
A kamat vagy kamatfelár módosításának mértékét a kamatperiódus lejártát megelőző 120. napi kamatváltoztatási, illetve kamatfelár-változtatási mutató figyelembevételével kell megállapítani, mivel az ügyfelet a változtatást 90 nappal megelőzően ki kell értesíteni.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak