Az egyre növekvő fogyasztói bizalom ellenére sokan még mindig vonakodhatnak sajátmárkás termékeket vásárolni.
A magyarok 87 százaléka tartja fontosnak a takarékoskodást, ami 2013-hoz képest 5 százalékpontos növekedést jelent. Havonta átlagosan több mint 15 ezer forintot tudnak félretenni a magyarok, ami szintén 5 százalékkal magasabb a tavalyi összegnél - derül ki egy nemzetközi felmérésből.
Az IMAS International az Erste Group megbízásából végzett kutatást a megtakarítási szokásokról és pénzügyi stratégiákról 2014 szeptemberében. A felmérést Magyarország mellett Ausztriában, Csehországban, Horvátországban, Romániában, Szerbiában és Szlovákiában is elvégezték.
A magyarok átlagosan 15,4 ezer forintot (49 eurót) tudnak félretenni havonta, ez 5 százalékos növekedést jelent 2013-hoz, és 7 százalékos pluszt 2011-hez viszonyítva, vagyis az elmúlt négy évet nézve a legmagasabb érték. Az Erste Group régiós felméréséből kiderül, hogy az osztrák megtakarítók a magyaroknál közel négyszer többet, 188 eurót, azaz közel havi 60 ezer forintot tesznek félre átlagosan, míg a szlovák megtakarítók havi megtakarítása is csaknem kétszerese egy magyarénak (96 euró). Továbbra is magas azoknak az aránya, akik egyáltalán nem tudnak félretenni, és a magyar válaszadók 44 százaléka nyilatkozta azt, hogy havonta legfeljebb 10 ezer forintot tud megtakarítani. Csupán a megkérdezettek 2 százaléka nyilatkozott úgy, hogy képes 75 ezer forintnál többet félretenni - derül ki az Erste Group felméréséből.
A felmérés szerint, a múlt évhez képest javult a helyzet Magyarországon: idén a megkérdezettek 87 százaléka nagyon fontosnak vagy fontosnak ítélte a takarékoskodást - ez egyébként az Erste-országok között a legmagasabb arány -, míg tavaly 82 százalékuk nyilatkozott így. Tavalyhoz képest 2-ről 1 százalékra csökkent azoknak az aránya, akik egyáltalán nem gondolják fontosnak, hogy pénzt tegyenek félre.
A felmérés arra is rámutat, hogy a magyarok körében 49 százalékra nőtt a megtakarításukkal többé-kevésbé elégedettek aránya, ez 6 százalékpontos emelkedés éves szinten. Inkább a nőkre jellemző az elégedetlenség: a nők 46, a férfiak 52 százaléka elégedett az általa megspórolt összeggel.
A nők körében - a tavalyi eredményhez hasonlóan - még mindig nagyobb népszerűségnek örvend a spórolás: a nők 62 százaléka tartja nagyon fontosnak, a férfiak körében azonban csak 53 százalékos ez az érték.
A megtakarítási hajlandóság az életkor emelkedésével növekszik, ám a különböző korcsoportok közötti különbség csökkent. A fiatalok - 15-29 évesek - 54 százaléka tartja nagyon fontosnak a takarékoskodást, az 50 év felettieknél az arányuk 59 százalék. Ez azt jelenti, hogy a két korcsoport közötti különbség jelentősen csökkent tavaly óta: akkor még 19 százalékpontos volt az eltérés.
A betét elvesztette az első helyét
A múlt évhez képest változott a megtakarítási termékek népszerűsége. Tavaly még a betéti formák álltak az élen, idén azonban az életbiztosítások vezetik a megtakarítási preferencialistát, a nyugdíjbiztosítási módozatok népszerűsége pedig jól mutatja az adóoptimalizálás és az öngondoskodási motívumok erősödésének hatását. Az idei felmérés szerint a betétet választók aránya 32, az életbiztosítást választóké pedig 34 százalékos. A harmadik helyen a nyugdíjcélú megtakarítások állnak 14 százalékos aránnyal, majd a lakástakarék és az értékpapír-befektetések következnek. Azok aránya viszont, akik otthon, készpénzben tartják a megtakarításukat, még mindig magas, a megkérdezettek 27 százaléka így takarékoskodik.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Bár a nemzetközi trendek szerint a fiatalok fogékonyabbak a készpénzkímélő megoldásokra, a készpénzben vagy trezorban gyűjtögetők aránya a 15-29 évesek táborában 31 százalékos, ez pedig a különböző korosztályokat nézve a legmagasabb arány.
A különböző megtakarítási és befektetési termékekkel szembeni legfontosabb elvárás, hogy a pénz mindig rendelkezésre álljon, és a befektetés alacsony kockázatú legyen. A felmérés szerint a lakosság nyitottabbá vált a pénzügyi befektetések - a részvények, kötvények, alapok - iránt: 2014-ben a megkérdezettek negyedének pozitív, a többségnek, közel 50 százaléknak semleges, míg 20 százaléknak negatív véleménye volt ezekről a befektetésekről. A negatív véleményt megfogalmazók elsősorban az alacsony kamatokkal, a termékek kockázatosságával, és a bizalom hiányával indokolták véleményüket.
A magyarok közel 40 százaléka azzal számol, hogy a megtakarítási és befektetési termékek kamata ugyanazon a szinten marad a következő 5 évben, míg negyedük csökkenésre számít, és ugyanennyien bíznak a növekedésben.
A felmérés választ ad arra is, hogy melyek a legfontosabb megtakarítási célok. A többi országhoz hasonlóan a magyarok többsége - a múlt évhez hasonlóan a lakosság négyötöde - a vészhelyzetekre spórol elsősorban. A lakosság több mint fele - 53 százaléka - kisebb-nagyobb felújításokra, vásárlásokra igyekszik tartalékolni. A nyugdíjas évekre vagy egészségügyi ellátásra való takarékoskodás 45 százalékos arányt ért el, így ez áll a harmadik helyen a spórolási célok ranglistáján.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye
- Megvan a lemondott skót miniszterelnök utóda
- Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne
- Freund Tamás: 2025 legyen a magyar tudomány éve!
- Baj volt ezekkel a tisztítószerekkel és cigarettákkal - képek