24 °C Budapest

Mindegyik vidéki fiókját bezárja a magyar bank, egy kivételével

Pénzcentrum
2014. szeptember 8. 15:01

Egy kivételével bezárja valamennyi vidéki bankfiókját a Citibank - tudta meg a Pénzcentrum.

Szeptember 26-ai hatállyal bezárja debreceni, győri, valamint miskolci fiókjait a Citibank. Így a kilenc budapesti kirendeltségen kívül vidéken mindössze egy városban, Székesfehérváron tudják majd személyesen intézni ügyeiket a bank ügyfelei.

A bezárt fiókoknál lévő ATM-ek szintén megszűnnek.

Az elmúlt egy évben sorra zárta be vidéki fiókjait a Citibank; tavaly októberben 4, idén márciusban pedig 5 egységtől vehettek könnyes búcsút az ügyfelek. A fiókok bezárását ezúttal is a Citi globális stratégiájával magyarázzák, melynek egyik kiemelt célja, hogy fiókjaikat a nagyvárosi, nagy forgalmú helyekre koncentrálják, ahol az ügyfeleik leginkább megfordulnak és igénylik a fizikai jelenlétet.

Digitális platformjaink fejlesztésével párhuzamosan magyarországi fiókhálózatunk átalakítását is befejezzük, hogy az erőforrásainkat jobban ki tudjuk használni. Budapest-központú fiókhálózatunkat olyan nagy forgalmú helyekre koncentráltuk, ahol az ügyfeleink nagyrészt élnek, dolgoznak és szabadidejüket töltik, és ahol leginkább igénylik a bankfióki kiszolgálást

- reagálta megkeresésünkre a Citibank.

Bár a Citibank válasza igen sokatmondó, hivatalos megerősítést nem kaptunk arra vonatkozóan, mik a terveik fiókhálózatuk utolsó vidéki egységével. "Fiókhálózatunk egyes tagjait illetően nem nyilatkozunk" - írták. Az eddig történtek fényében ugyanakkor nem lenne meglepő, ha az átszervezésnek hamarosan a Székesfehérvári fiók is áldozatul esne.

Részletes információt nem kaptunk arra vonatkozóan hány munkavállalót érint az átalakítás:

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A Citi Magyarország szervezeténél, beleértve a budapesti Citi Szolgáltató Központban dolgozó, összesen mintegy kétezer munkavállaló közül mindenki számára rendelkezésre áll a lehetőség, hogy a bankban, illetve a szolgáltatások és a dolgozói létszám tekintetében folyamatosan bővülő Budapest Citi Szolgáltató Központban nyitva álló állásokra kompetenciáik függvényében pályázzanak, ennek révén igyekszünk megtartani az érintett dolgozókat a szervezetnél

- írták, csakúgy, mint legutóbb.

Idén márciusban az egri, kecskeméti, nyíregyházi, pécsi, valamint szegedi fiókok dolgozóinak mintegy kétharmadát bocsátották el, egyharmaduknak pedig más pozíciót ajánlottak a Citin belül.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 11:10
Előtte azonban még a The Floor különkiadásában láthatják a nézők a Szappanos családot pünkösd vasárn...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 17:08
Magyarországon 2024 januárjában az átlagnyugdíj 230 ezer forint volt, míg a diplomás átlagnyugdíj 21...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem