Az elmúlt három hónapban az intézményes megtakarítások növekedése, és ezzel együtt a lakossági betéti vagyon mérséklődése volt tapasztalható - derült ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) legfrissebb Regiszteréből. Mindemellett megfordult a trend a pénztári vagyonban található részvények esetében: a két megelőző negyedévben csökkenő, a harmadik negyedben azonban ismét növekvő arány volt tapasztalható.
"Az előző negyedéves stagnáláshoz képest a harmadik negyedben már érezhető, 1,3 százalékos csökkenést tapasztaltunk a lakossági betéti vagyonban, ezzel együtt az intézményes megtakarítások töretlenül, sőt a megelőző három hónaphoz képest némileg gyorsulva, 5 százalékkal nőttek" - mondta Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.
Az információt szolgáltató vagyonkezelők és a BAMOSZ saját adatai alapján az intézményes megtakarítások teljes állománya 2010. szeptember végén 9 656 milliárd forintot tett ki piaci értéken. A harmadik negyedévében a befektetési alapok vagyona 5,7 százalékkal, míg a regiszter által érintett vagyonkezelt kör 4,5 százalékkal nőtt. Mind az alapok, mind pedig a vagyonkezelt vagyon esetében a negyedéves bővülés a megelőzőnél nagyobb mértékű.
A kezelt vagyon legnagyobb hányada, 3 853 milliárd forint pénztári (ez a teljes vagyon 64,8 százaléka). A regiszter adatai szerint a pénztári portfoliókban a negyedévben a hazai részvények aránya nőtt, míg a külföldieké csökkent. Az összesített részvényarány a pénztáraknál így két csökkenő negyedév után 33,1 százalékra nőtt. Tovább emelkedett a hazai betétek és államkötvények aránya, ezzel szemben csökkent a diszkontkincstárjegyek, valamint a vállalati kötvények és jelzáloglevelek aránya, a hazai állampapírok együttesen a pénztári portfoliók 54,1 százalékát teszik ki.
A befektetési jegyek aránya a pénztári portfoliókon belül 29,7 százalék, ami továbbra is azt a folyamatot erősíti, hogy a külföldi befektetések jelentős részben a költséghatékonyság és kockázatkezelés szempontjából előnyösebb megoldást kínáló befektetési alapokon keresztül valósulnak meg. A befektetési jegyek állományának több mint két harmadát a BAMOSZ alapok jegyei teszik ki.
A vagyonkezelés másik nagy területe a biztosítók részére végzett vagyonkezelés (ez a teljes vagyon 27,9 százaléka). A PSZÁF 2010. június végi adatai alapján a biztosítók vagyonának 68,2 százalékát kezelték a regiszterbe adatot szolgáltató vagyonkezelők. A biztosítói vagyon kisebb részét az unit-linked termékek teszik ki - az adatszolgáltatók összesített adatai alapján ez 658 milliárd forintra rúg -, míg a nagyobb részt az egyéb biztosítói vagyon jelenti, amely a negyedév végén 1 003 milliárd forintot tett ki.
Az unit-linked termékek esetében a nagyobb külföldi kitettség és a jelentős forinterősödés a negyedéves piaci teljesítményben kisebb, 1,3 százalék körüli hozamot eredményezhetett. A vagyon egy százalékos bővülésével együtt mindez azt jelenti, hogy a negyedévben kétmilliárd forint körüli tőkekivonás történhetett az unit-linked termékekből.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A biztosítók vagyona (az unit-linked termékeket leszámítva) a negyedév alatt 2,2 százalékkal csökkent, ami a 4,3 - 4,4 százalék körüli hozamok figyelembevételével arra utal, hogy a negyedévben a biztosítói vagyont ismét jelentős tőkekivonás csökkenthette.
A BAMOSZ Regiszterbe 8 letétkezelő küldött adatokat. Eszerint a fenti letétkezelők által kezelt teljes vagyon 2010. szeptember 30-i piaci értéke 15 536 milliárd forintot tett ki, ami 7 százalékos bővülést jelent az előző negyedévhez viszonyítva. A letétkezelésben lévő teljes vagyon 42,4 százalékát külföldi megbízók számára kezelt, míg további 11,3 százalékát a befektetési alapok részére kezelt vagyon teszik ki.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek
- Pünkösd: íme az egyházi vezetők ünnepi miséi, istentiszteletei
- Véleményt mondtak a magyar fiatalok: az influenszer inkább reklámozzon, ne politizáljon
- Verstappen beállította Prost rekordját
- Vétó! – Nem a levegőbe beszélt a grúz államfő