2024. január 31-ig voltak kötelesek vagyonnyilatkozatot tenni az országgyűlési képviselők, a nemzetiségi képviselők és a nemzetiségi szószólók.
Örülhetnek a valutaváltók az elmúlt napokban tapasztalt euróárfolyam ingadozásnak: két-háromszorosára is megnőtt a forgalmuk - írja a Népszabadság.
Kósa Zoltántól, a Magyarországi Pénzváltók Országos Egyesülete (MPOE) elnöke, egyben az Exclusive Best Change vezetője elmondta, először 2009-ben, Gyurcsány Ferenc miniszterelnökségének utolsó hónapjaiban tűntek fel nagyobb számban a megtakarításaikat féltők, most az IMF delegáció távozása keltett kisebb pánikot.
Akinek van némi megtakarítása, vagy akár külföldi nyaralást tervez, meggondolja, milyen pillanatban érdemes forintját más pénznemre átváltani. Ilyen kilengések esetén különösen aktívak a frankhitelesek, mivel így némileg csökkenthetik terheiket.
A forgalomnövekedés elméletileg jó a pénzváltóknak, de ez nem feltétlenül jár nyereségük növekedésével. A cégek ugyanis maguk is spekulálnak, és ha rosszul döntenek, veszíthetnek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot
- Mozgósítaná az európai ipart az uniós biztos Ukrajna érdekében
- Gyerek halt meg a Texast sújtó árvízben
- Szalai Máté: ha Izrael fel akarja számolni a Hamászt, elkerülhetetlen Rafah megtámadása
- Görög országos nemzetiségi listát vett nyilvántartásba a Nemzeti Választási Bizottság