A válság méreteiről és súlyosságáról a legjobb bizonyítékot az adhatja, hogy már a legmódosabbak sem tudják kihúzni magukat a hatása alól. A turbulenciák újabb áldozatai a különleges borok, több esetben ugyanis csökkenésnek indult az áruk, mert úgy tűnik, a gazdagabbak is visszafogják vásárlásaikat...
A BBC híradás szerint ennek a folyamatnak jó indikátora például a Berry Brothers and Rudd 2005-ös Chateau Lafite Rotschild bora, melynek ára nyár óta 25 százalékot esett. Ez azt jelenti, hogy míg júliusban egy 12 üveges kiszerelés ára 10 ezer fontot (3,1 millió forintot) tett ki, az most már 7500 fontért (2,3 millió forintért) is megvehető.
S nem csupán ez az egyetlen olyan prémium bor, melynek ára zuhanórepülésnek indult, így most sokan azok közül, akik borbefektetésekben gondolkodtak, veszteséget tárolnak pincéikben.
A piaci szakértők egyelőre nem tudják megmondani, mikor áll meg az árak zuhanása, mikor várható forduló. Az árak csökkenésének oka azonban világos, egyszerűen folyamatosan visszaesőben van a borok iránti kereslet. Mindez persze nem azért, mert a gazdagok ne tudnák megengedni maguknak továbbra is a neves borok vásárlását, hanem egyszerűen sokkal inkább el vannak foglalva a pénz- és tőkepiaci eseményekkel.
Az elmúlt évek során egyébként az árak folyamatos emelkedése a kínai milliomosok folyamatosan növekvő bor-igényének volt köszönhető. Azonban annak ellenére, hogy a BBR-nek van üzlete Shanghai-ban, Hong Kongban is, továbbra is keresletcsökkenést érzékelnek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az keresletcsökkenés viszont úgy tűnik, nem csupán a legmárkásabb borok területén kezdődött el, egy friss felmérés adatai szerint az 5-6 fontos (1500-1900 forintos) borok kategóriájában csökkent az értékesítés, az 5 font alatti boroknál ezzel szemben emelkedett, vagyis az emberek egyre inkább az olcsó termékek felé mozdulnak el.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása