2008. január 1-től változtak a nyugdíjak megállapítására vonatkozó szabályok. Azt viszont nehéz megmondani, hogy a kapott összegek magasabbak lesznek-e mint a tavaly kapottak, ugyanis a két változó tényező ellentétes irányban befolyásolja a nyugdíjakat - írja a Világgazdaság.
A teljes valorizáció keretein belül az 1988 és 2006 között szerzett kereseteket januártól 2007-es szintűre emelik, vagyis a '88 óta elért nettó jövedelmet alapul véve az évenkénti keresetet felszorozzák a pénzromlás adott mértékével. Ez azt jelenti, hogy a járandóságok nagyságrendileg 10,6 százalékkal emelkedni fognak.
A másik tényező viszont közel 10 százalékkal csökkenti a nyugdíj összegét, ugyanis annak kiszámításakor korábban csak a személyi jövedelemadót nem vették figyelembe, viszont idén már a társadalombiztosítási járulék összege sem számít bele. Ez azért fontos, mert a nettó jövedelem és a nyugdíjak aránya az utóbbi időben jelentősen megemelkedett, már elérte a 83 százalékot.
A nyugdíjak szabályainak változása nincs hatással a korábban megállapítottakra, azok 5 százalékkal emelkednek 2008-ban. Viszont változott az is, hogy a 40 év feletti szolgálati idő után munkában töltött minden év 1,5 százalék helyett 2 százalékkal emeli a nyugdíjat.
A korhatár alatti öregségi nyugdíj viszont csak akkor vehető igénybe, ha a nyugdíjas nem folytat keresőtevékenységet. Az időskori járandóság is csak akkor szüneteltethető, ha az éves jövedelem meghaladja a havi minimálbér 12-szeresét, emellett ez a kötelezettség csak a 62. éves kor betöltéséig áll fent.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Új kötelezettség továbbá a korkedvezmény-biztosítási járulék is, aminek a teljes összegét átvállalta az állam 2007-ben, viszont 2008-ban csak a 75 százalékát fogja, ami azt jelenti, hogy a kötelezetteknek 3,25 százalékot kell fizetnie a társadalombiztosítási járulékok alapja után.
Így áll most a leggazdagabbak listáján Balogh Levente: bevallotta, nem is számolja, mennyi pénze van
Én egyáltalán nem számolom a vagyonomat, nem érdekel, hányadik helyen vagyok - mondta Balogh Levente miután a friss összesítés szerint jelenleg ő a 64. leggazdagabb...
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Lopják a wifidet? Ezek az árulkodó jelek és megoldások
- A móri gyilkossághoz kötik a csepeli TEK-akciót
- Észre sem vette a rolleres kislányt a sofőr – videó
- Gázszámlapara - fontos határnapon vagyunk túl, május 17-e volt az utolsó "fűtéses" nap
- Ugrik egy kedvelt funkció bizonyos androidos készülékeken
- Csapadékkal felvértezve támadnak a gomolyfelhők