Elindult a próbaüzem a magyarországi Mercedes-gyárban, az üzemben eddig száznál több Mercedes B osztályú modell készült, írja a Népszabadság. Az eddig elkészült autók tesztpéldányok, nem kerülnek kereskedelmi forgalomba.
Az üzemszerű termelés a sikeres vizsgák után március végén indul, az első autók pedig májusban kerülhetnek a vevőkhöz.
A Mercedes-Benz Hungária igazgatója, Ingo Fröhlich abban bízik, hogy az új B osztály tovább növeli majd a Mercedes értékesítését.
Az igazgató az idén is kétszámjegyű bővülést remél Magyarországon, a tavalyi 32 százalékos növekedés után. A Mercedes kecskeméti üzemében januárban kétezren dolgoztak, a létszám az idén elérheti a 2500-at
.
Elképesztő fogás a határon: méregdrága, lopott luxusautót csempésztek volna Magyarországon keresztül
A nagy értékű járművet a hatóságok azonnal lefoglalták, az ügyben pedig a Szegedi Rendőrkapitányság bűnügyi osztálya folytatja az eljárást.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







