Kiemelten fontos, hogy ösztönözzék a 60 év feletti korosztály munkavállalását, mivel hatalmas tapasztalattal és értékes szakmai ismeretekkel rendelkeznek.
Kockázatelemző - ez a szakma a legjobb a világon, legalábbis a CareerCast munkaügyi portál felmérése szerint. A kétszázas lista végén az újságnál dolgozó riporter kullog, de a fotóriporter sem áll sokkal előkelőbb helyen.
A Wall Street Journal nemzetközi gazdasági lap közölte nemrégiben a CareerCast munkaügyi portál felmérése nyomán a különböző szakmák rangsorát. A rangsor felállításakor olyan tényezőket vettek figyelembe, mint a fizikai követelmények, a munkakörülmények, az elérhető jövedelem, az adott foglalkozással együtt járó stressz és az elhelyezkedési kilátások.
csak kockázatelemző
A lista első helyére a kockázatelemző került, megelőzve az orvosbiológiai mérnököt, valamint a tavalyi győztes szoftvermérnököt. A Top10-ben több további egészségügyhöz és informatikai területhez kapcsolódó szakma is szerepel. A negyedik helyen az audiológus (hallásakusztikus), a hatodikon a dentálhigiénikus, a hetediken a foglalkozásterapeuta, a nyolcadikon az optometrista (szemészeti szűrővizsgálatot végző), a kilencediken a fizikoterapeuta áll. Az ötödik legjobb foglalkozás a pénzügyi tervező, a Top10-es sort pedig a számítógépes rendszerelemző zárja.
A legjobb ötven szakma között szerepel még egyebek között a fiziológus, a matematikus, a történész, a meteorológus, a geológus, a fogorvos, és némiképp meglepő módon a szociális munkás is. A második ötvenes csoportot a sebész vezeti, s itt található az üveges, a vízvezeték-szerelő, a villanyszerelő, a fodrász is. Míg az egyetemi professzor a 14. helyen szerepel, iskolaigazgatónak lenni már csak a 90. legjobb foglalkozás a világon, az általános iskolai tanároké pedig a 93. A középmezőnyben helyezkedik el egyebek között a biztonsági őr, a fitneszedző, a tehergépkocsi-vezető, a vasgyári munkás, a mozdonyvezető, a bébiszitter, az ékszerész, az asztalos, a taxisofőr. A csapos a 150. legjobb foglalkozás.
A legkevésbé jó ötven foglalkozás közé tartozik az ingatlanközvetítő, s a sereghajtók között szerepel a listán a rendőr, a tűzoltó, a pénztáros, és a világszerte a jól fizetett szakmák közé tartozó légiirányító is.
A lista szerint korántsem akkora buli, mint ahogy gondolnánk például lemezlovasnak lenni, a 179. helyen található a disc jockey. A menőnek tartott szakmák közül a fotós a 172. lett a sorban az építőmunkás és a szabó között, a divattervező pedig a 182. helyre szorult, közvetlenül a szobalány után. Fotóriporternek lenni a 188. legjobb szakma a világon, még a mosogató is egy hellyel előrébb végzett. A kétszázas lista végén az újságnál dolgozó riporter kullog a favágók után.
Ezekre a szakmákra van a legnagyobb kereslet most Magyarországon
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az Európai Bizottság tavaly év végén bemutatott tanulmányában a munkakeresők szakmája, illetve az elérhető álláshelyeken igényelt képzettség közötti eltérést vizsgálta. Megállapította, hogy Magyarországon, Litvániában, Bulgáriában, Belgiumban és Írországban a legnagyobb a szakadék a kereslet és a kínálat között.
A dokumentum szerint szakképzett kereskedői, gépkezelői, mérnöki, vendéglátói és számítástechnikai képzettséget igénylő álláshelyeket a legnehezebb betölteni Magyarországon. Legalábbis ezekben a szektorokban jelezte a legtöbb munkáltató, hogy nehéz jó szakképzett munkaerőt találni. Ugyancsak sok betöltetlen sofőri, irodai és pénzügyi-könyvelői álláshely van Magyarországon - derül ki a tanulmányból. A következő években gépészmérnök, irodavezetők, kereskedők és pincérek iránt lesz a legnagyobb a kereslet. Ugyancsak dinamikusan bővülhetnek a szabad munkahelyek a könyvelők, a szoftverfejlesztők, a bolti eladók és a szakácsok körében.
Uniós szinten az egészségügyi szektor (orvosok, nővérek), és az információtechnológia lehet a jövőben a legdinamikusabban fejlődő szektor - állapította meg a Bizottság a tanulmányában. De jelentős számú betöltetlen álláshely van jelenleg az Európai Unióban a kereskedelmi és a pénzügyi szférában is. Biológusokból, gyógyszerészekből, és mérnökökből ugyancsak hiány van. Elsősorban ezekre koncentrál az Európai Bizottság is a közelmúltban bejelentett munkaerő-piaci stratégiáiban, és ezek alapján próbálja arra sarkallni a tagállamokat, hogy a szakképzési rendszerüket úgy alakítsák át, hogy jobban megfeleljenek a munkaerő-piaci igényeknek.
Brüsszelben szinte minden foglalkoztatási program bemutatóján hangsúlyozzák, hogy az EU-ban mintegy 20 millió állampolgár van munka nélkül, miközben legalább kétmillió álláshelyet képtelenek betöltetni a munkaadók. Ezt az egyenlőtlenséget szüntetné meg az Európai Unió a foglalkoztatás-központú gazdaságpolitikák ösztönzésével, és különböző uniós programokkal.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak