12 °C Budapest

Ők a leggazdagabb magyarok: Csányi, Bige, Várszegi

2015. május 14. 07:59

Ebben az évben is közzétette a Napi a 100 leggazdagabb magyar listáját tartalmazó kiadványát. A leggazdagabb magyar most is Csányi Sándor lett, de a top 10-be idén Simicska Lajos is bekerült 73 milliárd forintos becsült vagyonával. Nagy meglepetést okozott Gattyán György "lecsúszása", de a legbefolyásosabb magyarok listáján is van miből szemezgetni: Habony Árpád például még Matolcsy Györgynél is nagyobb befolyással rendelkezik.

Ötödik éve tartja magát az első helyen Csányi Sándor a leggazdagabb magyarok Napi által összeállított 100-as listáján. A második helyet tavalyhoz hasonlóan most is Bige László, a Nitrogénművek Zrt. tulajdonosa szerezte meg, becsült vagyona 5 milliárd forinttal marad le Csányi 165 milliárd forintos vagyonától. A dobogó harmadik fokán azonban voltak változások, ugyanis tavaly a 3. helyezést megszerző Gattyán György lecsúszott a 6. helyre, ezzel pedig Várszegi Gábor, a Fotex-csoport alapítója kúszott fel a dobogóra 115 milliárd forintos vagyonával.

A listán szereplő leggazdagabbak vagyona közel 2600 milliárd forintot tesz ki, amely 140 milliárddal magasabb az előző éves összesítéshez képest. Ahhoz, hogy felkerüljünk a 100 leggazdagabb magyar közé, idén 6 milliárd forintra volt szükség, emellett a gazdag magyar nőknek is van még mit javítani a statisztikán, ugyanis az előző évekhez hasonlóan most is csak Kósa Erika volt az egyetlen, aki nőként felkerült a listára (a 99. helyen).

A leggazdagabbak tízes listájába idén Simicska Lajos is bekerült, akinek vagyonát 73 milliárd forintra becsli a Napi. Simicska felkerülését a listára a kiadvány szerint az segítette elő, hogy átláthatóbb lett az érdekeltégébe tartozó cégszerkezet, eddig ugyanis csupán tippelni lehetett az építőiparban és mezőgazdaságban is érdekelt üzletember vagyonára. Simicskán kívül még kilenc új név is bekerült a 100-as listára idén.

A top 10-ben a legnagyobb vagyonnövekedést Csányi és Bige érte el egy év leforgása alatt, mindkét esetben 15 milliárd forintos növekedést láthatunk. Meglepetés viszont Gattyán György éves alapon több mint 33%-ot csökkenő vagyona, aki így már "csak" a 6. helyet tudta megszerezni. A vagyonát az online erotikus iparból felépítő vállalkozó ellen egyébként már két éve folyik adóhivatali vizsgálat, a perköltségek már most több tíz milliárdra rúgnak.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kiadványban az 50 legnagyobb befolyással rendelkező magyart is megtalálhatjuk, az első tíz helyen jelentős átrendeződések is voltak. Matolcsy György jegybankelnök például 5 helyet lépett előre az 5. helyre, de Rogán Antal és Lázár János is javította helyezését a legbefolyásosabb tíz magyar között. Az első helyet Orbán Viktor szerezte meg, őt követi Csányi Sándor, majd Lázár János, de a negyedik helyen már Habony Árpád nevével is találkozhatunk (aki így Matolcsy Györgyöt is megelőzi a listán).

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm