Kónya Ádám harmadszor is rajthoz áll a téli olimpián, de mint korábban mondta, ez lesz az utolsó alkalom.
Hat helyszínt javasol a közterületen való ételosztás engedélyezésére a városvezetés által létrehozott munkacsoport - közölte Ughy Attila, a Fővárosi Közgyűlés Közterület-hasznosítási Bizottságának elnöke csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény konkrét közterületeket nem nevezett meg.
A szükséges helyszíni feltételeket - a többi között a higiéniai eszközöket, mobil illemhelyeket - a fővárosi önkormányzat biztosítja majd. A javasolt helyszínekről január 28-i ülésén dönthet a szakbizottság.
Ughy Attila jelezte: a főváros a karitatív akciók érvényesülése mellett fontosnak tartja, hogy a kezelésében lévő, frekventált fővárosi közterületeken rendezett állapotok legyenek. Ennek érdekében készítenek egységes koncepciót a közterületi ételosztásokra vonatkozóan is - tette hozzá.
A bizottsági elnök tájékoztatása szerint az előkészítésre bevonták többek között a Menhely Alapítványt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálatot és a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményeit.
A tervezetet csütörtökön bírálta Horváth Csaba, az MSZP alelnöke, aki a budapesti Blaha Lujza téren tartott ételosztás közbeni sajtótájékoztatóján azt mondta: az utcai ételosztás megtiltásával a főváros vezetői azt akarják elérni, hogy a budapestiek ne lássák a szegényeket, és azt érezzék: minden rendben van.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







