Ingyenebéd: már 2016-tól járhat a legszegényebbeknek

Pénzcentrum
2015. április 29. 08:30

A nyári tanítási szünetben is kötelezően ingyenessé tenné 2016-tól a kormány a rászoruló gyermekek számára biztosított étkeztetést - írta szerdai számában a Napi Gazdaság.

A lap értesülése szerint 1-2 milliárd forinttal meg is emelhetik a 3 milliárdos jelenlegi étkezési keretet, hogy a települési önkormányzatokat pályázati úton támogató rendszert fel lehessen számolni, és a nyári egyszeri meleg ebédet jövőre minden kedvezményezettnek biztosítani tudják. Idén nyáron mintegy 135 ezer gyerek kap ingyen ebédet, ám jövőre ez a szám így elérheti a félmilliót.

Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár a lapnak megerősítette: valóban folynak egyeztetések, hogy a közel 500 ezer kedvezményezett gyerek nyári étkeztetése biztosított legyen. Azt mondta: ehhez minden feltétel adott és megvan a kapacitás is. Ezenkívül a jogszabályi környezet és a forrás is adott, az előttünk álló hónapokban azt kell megvizsgálni, hogy a rendelkezésre álló hárommilliárd forint elegendő-e - fogalmazott.

A lap azt írta: az államtitkár szavaiból az is kiderült, már szerdán megjelenhet az idei ingyenes nyári étkeztetésre vonatkozó pályázati anyag, amellyel az önkormányzatok előreláthatóan május 7-i leadási határidővel igényelhetnek állami támogatást.

NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 18. csütörtök
Andrea, Ilma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. április 17. 21:27
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm