Azahriah szerint nem a siker hajszolásának, hanem a zene iránti szeretetnek és a kísérletezési vágynak kellene az alkotás fő motivációjának lennie.
Várhatóan jövő év március 1-jével alakul át a szociális támogatási rendszer; a változtatásokkal a kormány célja az, hogy a rászorulók átláthatóbb és igazságosabb keretek között juthassanak hozzá az őket megillető támogatási formákhoz - közölte Czibere Károly szombaton Budapesten, egy más témában tartott rendezvényen újságíróknak. Március elsejétől a járások utalják majd a jövedelemkompenzáló támogatásokat, a központi költségvetés pénzéből. Az önkormányzatoktól pedig, új nevén települési támogatás érkezik, ennek maximuma havi 28 500 forint lehet. A gazdagabb önkormányzatoknak saját bevételeikből kell kigazdálkodniuk ezeket a segélyeket, míg a szegényebb települések a központi költségvetés erre létrehozott keretében kaphatnak forrást.
Nem csökken a teljes összeg
A szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, több eddigi szociális támogatás elnevezése megváltozik ugyan, de a szociális támogatásokra fordított állami és önkormányzati források együttes összege nem fog csökkeni.Két helyről érkezhet kétfajta szociális támogatás
A változtatások szerint szociális támogatásokat márciustól két helyről kérhetnek az érintettek: egyrészt a járásoktól, másrészt a helyi önkormányzatoktól (Budapesten mindkettő kerületi szinten működik). A szociális támogatásoknak ennek megfelelően két formája lesz: 1. a járásoknál az úgynevezett jövedelemkompenzáló-, míg 2. az önkormányzatoknál kiadáskompenzáló támogatások igényelhetők.A jövedelemkompenzáló támogatás célja, hogy mindenki számára biztosítsanak egyfajta minimumot a "túléléshez", ha nincs más jövedelme. Kiadáskompenzáló támogatást pedig azok kérhetnek, akiknek nehézséget jelent a rezsi, vagy más családi kiadás kifizetése.
A - járásoktól kérhető - jövedelemkompenzáló támogatások közé tartozik továbbra is a közgyógyellátás, az ápolási díj, az időskorúak járadéka. Az önkormányzatoktól két új támogatási forma kerül a járási szintre az aktív korú munkanélküliek ellátásaként. Az egyik a munkaképeseknek nyújtandó foglalkozáshelyettesítő támogatás (fht), míg a másik a nem munkaképeseknek nyújtandó egészségkárosodotti és gyermekfelügyeleti támogatás (korábbi nevén rendszeres szociális segély).
A közfoglalkoztatásban dolgozók nem kapnak fht-t, de amint kikerülnek onnan, a támogatást újra folyósítják a számukra.
A jövedelemkompenzáló támogatásokat márciustól teljes egészében a központi költségvetésből finanszírozzák, az önkormányzatoknak ebben már nem lesz szerepük. Az e támogatásokhoz való jogosultságot a járási hatóságok állapítják meg országosan egységes elvek alapján.
Ezt kaphatják az önkormányzatoktól
Az önkormányzatoktól kérhető kiadáskompenzáló támogatások elnevezése márciustól egységesen "települési támogatás" lesz; ebbe tartoznak majd bele a korábbi különböző átmeneti-, családi krízis-, lakásfenntartási- vagy más címen kifizetett segélyek.Czibere Károly elmondta, a települési támogatások helyi rendszeréről, szempontjairól, igénylési feltételeiről, valamint a segély összegéről márciusig valamennyi települési önkormányzat képviselő-testületének rendeletet kell alkotnia. Jelezte: e támogatás felső határa (az öregségi nyugdíjminimum összege) legfeljebb 28 500 forint lehet havonta.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az államtitkár véleménye szerint igazságosabb lesz a rendszer, hiszen helyben, az önkormányzatoknál jobban látják, ki a valóban rászorult, és ki az, aki csak vissza akar élni a támogatási rendszerrel. Arra is felhívta a figyelmet, nem történhet meg, hogy egy szegényebb önkormányzat nem tud települési támogatást adni az ott élőknek.
Czibere Károly közlése szerint ma 261 olyan város van Magyarországon, amelyek a jelentős mértékű iparűzési adóbevételükből ki tudják majd fizetni ezeket a támogatásokat, a többi önkormányzat a központi költségvetési támogatásból kapja meg a szükséges forrásokat. Jelezte: erre várhatóan 30-34 milliárd forintos keretet különítettek el egy differenciált területi kiegyenlítési rendszerben.
Ezért kell átalakítani
Az államtitkár az átalakítást azzal indokolta, hogy átláthatatlan volt a szociális támogatási rendszer, és nagyon kusza volt az is, milyen segélyt finanszíroznak helyi, járási vagy állami szinten. Utalt arra is, hogy az önkormányzatok jelzései szerint sok volt a visszaélés, becslések szerint pedig a támogatások mindössze 60 százaléka jutott el a legrászorultabbakhoz.Czibere Károly azt mondta, bízik abban, hogy a márciusi változtatással két évtized után végre rendet tudnak tenni a támogatási rendszerben.
A szociális juttatások rendszerének teljes átszabását már tartalmazta a 2015-ös költségvetést megalapozó törvényjavaslat.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








