Az egyetemi tanulmányok idejébe az azt megelőzően elvégzett főiskolai tanulmányi időt is be kell számítani.
99 évesen, vasárnap délután hunyt el Gábor Zsazsa. Az elmúlt napokban a megannyi gyászhír és megemlékezés mellett kiderült az is, mi lesz a színésznő mesés vagyonával, és mennyi nyugdíjból kellett megélnie a 2002 óta betegeskedő művésznőnek.
Életének 100. esztendejében elhunyt Gábor Zsazsa, minden idők legismertebb magyar színésznője. A legendás művésznő hatalmas karriert futott be Hollywoodban. Számos házassága mellett több filmszerepét is ugródeszkaként használva szerzett olyan celebhírnevet, amilyenről még Kim Kardashian se álmodozhat - írta róla minap az Index.
A megemlékezésről szóló hírek mellett az elmúlt napokban persze sokan találgatták azt is, mi lesz a bulvártörténeteiről, köztük a rekordszámú házasságkötéséről is ismert művésznő mesés vagyonával. Kilencedik férje azonban lerántotta a leplet a végakaratról.
- árulta el a Bild c. német lpanak Frédéric von Anhalt, Gábor Zsazsa férje.
kiderült viszont az is, hogy a 2002 óta súlyosabb betegségekben szenvedő színésznőnek havi 800 ezer forintos nyugdíjat utalt az amerikai nyugdíjfolyósító. Sőt, az amerikai törvények szerint a csapot nem zárják el, az apanázst - özvegyi nyugdíjként - ezentúl Frederic kapja. Ezen felül a házaspár nyugdíjalapot is létrehozott, ebből havi kétmillió forintnyi dollár üti, mostantól egyedül a gyászoló férj markát. Ez jóval több, mint amennyiből a magyar nyugdíjasoknak kell kijönnie.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
De a Bors értesülései szerint ez még nem minden. Egy amerikai csatorna ugyanis folyamatosan ismétel egy sorozatot, amelyben Gábor Zsazsa játszik, és Zsazsa testvérének, Gábor Évának New Yorkban volt egy üzlete, amely most ki van adva. Mindkét helyről körülbelül 30-30 millió forintnyi dollár érkezik Fréderichez rendszeresen.
Címlapkép: Getty Images/Nixon
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Ezzel a 2,1 tonnás kocsival furikázik Budapesten a kínai elnök
- Gyermekvédelmi törvény: a gyónási titok sértetlen marad
- Ukrajnában is lehet a börtön helyett a frontra menni
- 3 forintért juthatnak hozzá a választók adataihoz
- 27 milliós kárt okozott a MÁV-nak egy megrögzött rongáló
- Két hete tűnt el az autista német kisfiú – már terjednek a horrorteóriák