17 °C Budapest

4 ezer fogvatartott kaphat munkát

Pénzcentrum
2016. augusztus 31. 09:31

Pályázatot hirdettek a fogvatartottak munkaerő-piaci és társadalmi visszailleszkedésének elősegítésére. A 3,5 milliárdos programot az Európai Szociális Alap és az ország költségvetése finanszírozza - írja a Magyar Idők.

Legkevesebb négyezer fogvatartott munkaerő-piaci és társadalmi reintegrációjának elősegítésére hirdetett pályázati felhívást augusztus végén a kormány. A büntetésüket töltő rabok szabadságvesztése alatt megvalósuló program célja, hogy az elítélt szabadulásakor belső meggyőződésből akarjon, és - külső segítség igénybevételével - képes legyen a társadalom jogkövető tagjává válni.

A pályázat kírásának egyik oka, hogy a büntetés-végrehajtási intézetből szabadultak visszaesési aránya ötven százalék körül van, tehát minden második elítélt újból a bűn útjára lép, miközben a legfrissebb Börtönstatisztikai Szemle adatai alapján a fogvatartottak átlagos létszáma növekvő tendenciát mutat. A rabok között a 31-45 évesek csoportja a legerősebben reprezentált: ez a korosztály adja a fogvatartottak 45 százalékát. Az összes elítélt csaknem fele elsőbűntényes vagy visszaesőnek nem minősülő bűnismétlő. A tavaly januári adatok alapján a rabok 69 százalékának legfeljebb általános iskolai végzettsége van.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.05.01 21:07
Nincs minőségi munkavégzés igazán hatékony koncentráció nélkül. Valljuk be, ez sajnos sokszor neheze...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem