A jármű az alacsonyabb utasszámú viszonylatokon fog közlekedni, jellemzően nap közben - bárki ingyen felszállhat rá.
A BKV kimutatásai szerint az elmúlt két évben átlagosan 16 százalékkal nőtt a gazdasági vezetők fizetése, miközben a járművezetők bérét ugyanennyi idő alatt 1,66 százalékkal a karbantartóké pedig 4,17 százalékkal emelték - legalábbis ez derül ki Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elemzéséből.
Miközben mindössze pár ezer forintos béremelésért folyik a küzdelem már hetek óta a BKV-nál, a szakszervezet "előásott" néhány korábbi, a cégvezetés által küldött megdöbbentő kimutatást az elmúlt évek béreiről. Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) elemzéséből kiderült, hogy az úgynevezett FEOR1 fizetési kategóriába sorolt gazdasági vezetők bére 2014 óta átlagosan 1 millió 200 ezer forinttal nőtt, a járművezetőké és a karbantartóké viszont alig változott.
A szakszervezet elnöke, Nemes Gábor felháborítónak tartja a 2015-re vonatkozó számokat is, mert ebből kiderült, hogy az említett vezetői réteg fizetése csak ez alatt az egy év alatt havonta 100 ezer forinttal lett több, miközben a karbantartók mindössze 10, a járművezetők pedig 5 ezer forinttal többet vittek haza havonta. A buszvezetőket - úgy tűnik - büntette a cég, ők ugyanis tavaly minden hónapban kevesebbet vittek haza - még ha csak 1-2 ezer forinttal is - mint 2014-ben.
A szakszervezet éppen ezért nem érti, hogy a cégvezetés a tervezett létszámleépítéseket hogy képes teljesítménycsökkenéssel indokolni, miközben a buszvezetőket és a karbantartókat a BKV hivatalos statisztikája szerint is folyamatosan túlóráztatni kellett. Ettől kezdve az EKSZ még határozottabban visszautasítja ezeket a félrevezető indokokat, s felszólítja a cégvezetést, hogy álljon el a létszám leépítési terveitől, főleg, hogy hamarosan kezdődik 3-as metró felújítása, s ez idő alatt pótló buszok fogják szállítani az utasokat - jelentette ki az elnök.
Nemes a statisztika birtokában még megdöbbentőnek tartja, azt a havonta legfeljebb 7500 forintos béremelést, amelyet a cégvezetés tett a napokban, s amelynek a felét már eleve az elismerten alacsony bérek felzárkóztatására kellene fordítani. Így valójában 3-4 ezer forintnyi béremelési morzsát készül letolni a cégvezetés a szakszervezetek torkán. Az EKSZ elnöke szerint néhány érdekvédelmi vezető el is fogja fogadni a megalázóan kevés béremelést, amire nem lehet más magyarázat csak a megalkuvás, a kényelem és az egyes ágazatok külön mutyija a cégvezetéssel és a városvezetéssel is.
JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból