Sokan azt hiszik, hogy a tőkepiaci ügyletekből és kriptovalutákból származó jövedelem, különösen, ha külföldről származik, könnyen elrejthető az adóhatóság elől.
A jövőben a fegyverrel járó pénzügyőrök is részt vesznek az államot megillető összegek beszedésében, emellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) növeli a végrehajtók számát és gyorsul a hivatal reakcióideje is a tartozások beszedésénél - tájékoztatta Molnár Tamás helyettes államtitkár a Magyar Időket az adóvégrehajtás átalakuló rendszeréről.
A lap keddi számában megjelent interjúban a szervezet végrehajtási ügyekért is felelős szakmai irányítója úgy fogalmazott: meg kell akadályozni, hogy egyesek nevén tíz- és százmilliós tartozások halmozódjanak fel, ez pedig leginkább úgy lehetséges, ha a NAV rögvest megteszi a szükséges lépéseket. Először minden késedelembe eső adófizetőnek - lehetőleg elektronikus úton - értesítést küldenek, majd ezután nem sokkal megkezdődik az eljárás.
Beszámolt arról is, míg az utóbbi időkben főként a bankoknak küldött átutalási megbízásban, vagyis az inkasszókban bíztak a hivatalnál, ezután egyre többször kopogtatnak majd be az adósokhoz a NAV emberei, miközben az inkasszók száma sem csökken. Elmondta: kevesebb ember marad az irodában, többen kapják feladatul egyes adósok felkeresését, valamint bekapcsolódnak a teendők elvégzésébe - az egyébként fegyverrel járó - pénzügyőrök is. Az egyenruhások elejét vehetik annak is, hogy támadás érje az államot megillető összegekért fellépő NAV-osokat.
Molnár Tamás az interjúban kiemelte: jelenleg több mint nyolcezer olyan jármű fut az utakon, amelyet a hatóság végrehajtás alá vont, de még nem vett el a tulajdonostól. Hasonlóra a jövőben csak akkor kerülhet sor, ha az illető rendszeresen törleszti adótartozását - hívta fel a figyelmet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén
- Antony Blinken: Harkiv védelme "sürgető prioritás"
- Zarándokok indultak Budapestről Csíksomlyóra
- Újabb orosz-kínai csúcstalálkozót tartanak Pekingben
- Szakértő: a kampány megkönnyíti a magányos merénylők dolgát
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon