Ha csak az egyik szülővel utazik egy kiskorú külföldre, akár csak néhány napra, érdemes hozzájáruló nyilatkozatot kérni a másik szülőtől is.
A tanulók kétharmada, a teljes népesség 15 százaléka külföldön szeretne dolgozni - írja a Világgazdaság.
A teljes népességben 15 százalékos azoknak az aránya, akik külföldön szeretnének munkát vállalni, vagyis nagyjából 1,5 millió magyar külföldön keresné a boldogulást. Az igazán aggasztó viszont az, hogy a tanulók kétharmada tervezi, hogy külföldön vállal munkát. A külföldre költözést tervezők között 9 százalék a rövid távú munkára szerződők és a végleges kivándorlók aránya egyaránt, ez utóbbi még sosem volt olyan magas, mint 2015-ben.Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Romániába utazik Orbán Viktor
- Halálosan megfenyegették Aleksandar Vucicot, lecsapott a rendőrség
- Peter Pellegrini: beszéltem Robert Ficóval, nehéz órák és napok előtt áll
- Nyílt háború: feltörekvő amerikai ingatlanmágnás venné meg a TikTokot, a kínaiak ellenállnak
- Az ügyében eljáró ügyészt és a nyomozati bírókat is meg akarta öletni egy férfi
- Csődöt jelentett a népszerű divatmárka