A Visa ma bejelentette globális értéknövelt szolgáltatási üzletágának további bővítését.
A multik már tudják, a többi hazai vállalkozás pedig még bizonytalan abban, hogy milyen béremelést ajánljon jövőre dolgozóinak. A Magyarországon működő nemzetközi érdekeltségű vállalatok az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016-ra - írja a Népszava.
Mint az a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) legújabb bérezési tanulmányából kiderül, a multik az alapbérek átlagosan 2,8 százalékos emelését tervezik 2016-ra, a többi hazai vállalkozás azonban még nem tudja, milyen béremelést ajánljon jövőre dolgozóinak.A DUIHK szerint az alacsony infláció lényegesen mérsékli a béremelési nyomást, és vélhetően hatással van a vállalatok jövőre tervezett átlagosan 2,8 százalékos béremelésére is. A felmérésben részt vevő nemzetközi cégek az idén 3,7 százalékkal emelték a béreket magyarországi érdekeltségüknél, ami még így is jóval elmaradt a 2014 végén előre jelzett 5 százalékos mértéktől.
Bár a multik már biztosan emelik a béreket, a piac többi szereplőjét érintő bérajánlásról még nem született megállapodás, mint ahogyan a 2016-os minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértéke sem ismert. A jövő évre a cégeknek ajánlható országos béremelési mértékéről a munkáltatók nem mondtak konkrét számokat, a szakszervezetek viszont 5-8 százalékos bérajánlást fogalmaztak meg.
- mondta a lapnak Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Háromféle légvédelmi rendszert is kap Ukrajna a németektől
- Váratlan lépés a Falkland-szigetek hovatartozásáról szóló vitában
- Két jó hírt is kaptak az új autót vásárlók
- A hangyák hozhatnak áttörést a kullancsok elleni harcban
- Nukleáris hadgyakorlat lesz az ukrán határnál
- Az amerikai LNG menti meg a gázéhes Európát – csak az a kérdés, ez mennyibe kerül