Gyermek elsősegély információs táblákat helyeznek ki országszerte a játszótereken.
Hagyományosan játszanak a magyar gyerekek - írja a Népszabadság mai számában.
A szakértők szerint a karácsonyi játékpiac bajnokesélyesei az okostelefonra vagy táblagépre tölthető játékprogramok lesznek. Legalábbis külföldön.
Magyarországon azonban még tartják magukat a tradicionális játékok, sok szülő még ezekkel szeretne kedveskedni a gyerekeknek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Undorító élőlény fenyegeti a kutyákat - egyre veszedelmesebb
- Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság
- Világsztárok jönnek Budapestre
- A rendőröknek is hazudott az apa, hogy lánya visszaköltözzön hozzá
- Együttműködésre készül a Széchenyi István Egyedem és a kínai járműóriás NIO
- Peren kívül egyezne meg a Nemzeti Színházzal Horváth Lajos Ottó