Tényleg ennyit kaphat egyetlen meccsért Erdei Zsolt?

Pénzcentrum
2014. január 18. 13:02

Utoljára száll ringbe Madár. A két különböző súlycsoportban is világbajnok ökölvívó 10 milliót kaphat a meccsért.

Erdei Zsolt, vagyis Madár tavasszal szálhat ringbe a még ismeretlen ellenfele ellen. A Blikk úgy tudja, hogy 10 millió forint körül kereshet majd a meccsen, ami versenyképes díjazásnak számít még a tengerentúlon is.

Voltak pillanatok, amikor én sem tudtam, mit szeretnék valójában. De azt igen, nem akarok úgy visszavonulni, hogy ne bokszoljak még egyszer hazai környezetben - nyilatkozta Madár a lapnak. Ellenfél még nincs, de a helyszín biztosan Kecskemét lesz, időpont pedig március 8.

Még a tengerentúli meccsek díjazásával is versenyképest fizetést kap Madár. De mi mikor fogjuk ugyanezt megkapni? Egy kutatás szerint 2030-ra a magyar bérek az USA viszonyítási szintjéhez képest 60-65 százalék körüli értéken lehetnek.

Ennél jóval meglepőbb, hogy mennyire lecsökkenhet az országok közti bérszakadék 2030-ra. Indiában a jelenlegi havi átlagkereset 25-ször kisebb, mint az Egyesült Királyságban. 2030-ra ez az arány mindössze 7,5-szeres lesz. Hasonlóképp, az amerikai átlagbérek napjainkban 7,5-szer nagyobbak a mexikói értékeknél, de a különbség az említett időszak végére négyszeres lesz már csak. Ezzel egyidőben a kínai havi átlagkereset olyan mértékű növekedést produkálhat, amivel elérheti a spanyolországi átlagbérek nagyságának felét.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A PwC vezető közgazdásza, John Hawksworth szerint: "Habár az ilyen jellegű előrejelzések jelentős bizonytalanságot rejtenek magukban, a változás iránya mégis egyértelmű. A fejlődő gazdaságok lemaradottságából adódó bérelőny csökkenni fog, amint termelékenységük utoléri a fejlett gazdaságokét, ebből adódóan pedig a reál értékű valutaárfolyamuk is növekedni fog. Ezért az olyan gazdaságok mint Törökország, Lengyelország, Kína és Mexikó, értékesebb fogyasztói piacokká válnak, ezzel együtt pedig más területek képviselik majd az alacsony költségű termelőképességet (pl. Fülöp-szigetek). Indiának szintén lehet előnye ebből a változásból, de csak akkor, ha infrastruktúráját és a nők képzettségi szintjét továbbfejleszti, illetve csökkenteni tudja a bürokráciát."

Mindezen trendek mit jelenthetnek Magyarország szempontjából?

2030-ra a magyar bérek az USA viszonyítási szintjéhez képest 60-65% körüli értéken lehetnek. Ez még mindig elég jelentős különbség lehet a nyugat-európai szintekhez képest, viszont a a feltörekvő piacok (India, Mexikó, Kína) megtarthatják a jelenlegi 20-25 százalékos bérelőnyüket. "Ez azt jelenti számunkra, hogy költségben nem, csak nagyobb hatékonysággal, nagyobb hozzáadott értékkel lehet versenyezni - például innováció, problémamegoldás, tanulási képességek területén" - mondta dr. Szelecki Zsolt, a PwC közép-kelet-európai HR-tanácsadási vezetője.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
laskainelli  |  2024.05.08 14:46
A tanácsadások során gyakran hallom, hogy a kliens legfőbb vágya, hogy boldog legyen újra. Megélje t...
coachco  |  2024.05.07 19:25
Szeretem a falvakat! Persze nem mindegyik idilli, vannak szomorú falvak is. [...] Bővebben!
hrdoktor  |  2024.05.07 10:13
Életmódtanácsadók és laikusok körében gyakran elhangzik: a pozitív gondolkodás nemcsak a pszichés ál...
perfekt  |  2024.04.23 12:25
A "GINOP PLUSZ-3.2.1.-21 III. ütem keretein belül képzési és bértámogatási lehetőségek vehetők igény...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 8. 21:14
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem