Két hónapot tölt ősszel New Yorkban Bajnai Gordon. A korábbi kormányfő a Columbia egyetem meghívásának tesz eleget, ahol szeptemberben és októberben az Európai Unióról, az unió előtt álló feladatokról és az európai kapcsolatokról tart szemináriumokat, előadásokat.
Egy amerikai kutatás szerint a New York-i egyetemek a legjobban fizető felsőoktatási intézmények közé tartoznak Amerikában, egy átlagos előadói fizetés meghaladja az évi 60 ezer dollárt, vagyis 11 millió forintot.
A nagynevű New York-i Columbia Egyetemen azonban még ezt figyelembe véve is kiemelkedő béreket kapnak az oktatók: egy professzor évente átlagosan több mint 191 ezer dollárt, vagyis 35 millió forintot keres. A nívós intézmény ezzel a második legjobban fizető egyetem az Egyesült Államokban.
A fenti összeget figyelembe véve, ha Bajnai Gordon két hónapig tanít New Yorkban, azzal körülbelül 32 ezer dollárt, azaz közel 6 millió forintot is kereshet. Azt nem tudni, vajon a volt miniszterelnök lakhatási, utazási költségeit fedezi-e az egyetem.
Forrás: Blikk/MTI//Hir24.hu/Pénzcentrum.hu
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- Szép ajándékot kapott Lisztes Krisztián a búcsúmeccsén
- Szergej Lavrov kimondta, amit egyetlen ukrán sem akar hallani, de a Nyugat sem
- Túl van az életveszélyen a szerdán meglőtt szlovák kormányfő - a nap hírei
- Drámai fotók a letarolt kishajóról, újabb részletek az eltűnt magyar fiatalokról
- Vége az extrém drágulásnak, erős nyári balatoni szezon jöhet
- Segélyeken spórolnának a németek, ez fájna az ukránoknak