Káosz és félreértések sorozata történt sok magyar cégnél az októberi járulékok befizetése közben. A kormány ugyanis úgy módosította a magánnyugdíjpénztári tagdíjakról szóló törvényt, hogy azt már az októberben keletkezett, de novemberben kifizetésre kerülő béreknél is érvényesíteni kellett - írja a Napi Gazdaság.
A kavarodást a szabály pontatlan megfogalmazása okozta, ugyanis abban nem volt benne, hogy ezt már a novemberben esedékes béreknél figyelembe kell venni.
Az adóhatóság szerdán kiadott állásfoglalása szerint az új szabály a 2010. október 1. és november 30. közötti bevallási időszakra vonatkozó összegek után alkalmazandó, tehát a most kifizetett jövedelmekre is.
Félreértésre adott okot az is, hogy az új kulcsokhoz a szoftvert és a nyomtatványokat egy hónappal a változtatás hatályba lépése előtt közzé kell tenni, ami október elsejét jelentett volna. Ehhez képest ez csak november 3-án történt meg, sőt a jogszabály is csak november 2-án lépett hatályba.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Azoknak a cégeknek, akik október 31-ig már elvégezték a bérszámfejtést és bevallást, újat kell készíteniük. Valamint, ha már elutalták a pénzeket, azt is meg kell ismételniük (immár a helyes összeggel).
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Bilincsbe verve vitték el a sztársportolót
- Meghalt Dabney Coleman
- Egymillió dollárt ért ez a szalvéta - fotó
- A kosárlabda viszi ma a prímet – sport a tévében
- Nyilvánosak a futballistafizetések: két magyar is ott a listán
- A CDU/CSU magasan vezeti a német pártok népszerűségi listáját, Merz is előretört