A Pénzügyminisztérium (PM) szakértői óvatos tervezéssel magyarázzák a nyugdíjpénztári átlépők járulékaiból várható bevételek tízmilliárdos alulbecslését - írja a Napi.
2009. december végéig 26,3 milliárd forintnyi extra bevétele származott a költségvetésnek abból, hogy számos magán-nyugdíjpénztári tag az állami rendszerbe való visszalépés mellett döntött. Ennek megfelelően az eddig a pénztárba fizetett járulékukat a kasszák a költségvetésbe utalták.
Nemcsak a 2009-es költségvetési, de az idei hiányra is jótékony hatással lesznek a visszalépő pénztártagok befizetései, ugyanis az átlépők járulékainak zömét az I. negyedévben kapja meg a költségvetés (a bevétel meghaladhatja az 50 milliárd forintot is).
A PM hivatalosan az I. negyedévben még 30 milliárd forint pluszbevétellel számol az átlépők járulékából - ám mivel ez az összeg gyakorlatilag már be is folyt -, így a pénztártagok vándorlásának köszönhetően minden valószínűség szerint további 15-20 milliárd forinttal javulhat az idei egyenleg.
A 2010-es költségvetés nem számolt bevétellel ebből a forrásból, szűken csak az idei folyamatokat nézve ez egy olyan mértékű talált pénz, amely teljes mértékben ellensúlyozhatja az Alkotmánybíróság által elkaszált vagyonadó-bevételeket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az ingatlanok adóztatásából 2010-re 49 milliárd forinttal számoltak - vagyis az AB ítéletét akár teljes mértékben megfinanszírozzák a visszalépők. Ez a fejtegetés csak rövid távon igaz, mivel a pénztárakból az állami nyugdíjrendszerbe visszalépők a most visszahozott járulékaikért cserébe - még ebben az évtizedben - nyugdíjat remélnek, tehát hosszú távon nőnek a nyugdíjalap kiadásai.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- AutoWallis: a stratégia bizonyított, drámai változtatásra nincs szükség
- Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson
- Cseretagokkal újult meg a bűnbanda, de ismét kattant a bilincs
- Újabb orosz trófeát ejtett az ukránok Magura V5 haditengerészeti drónja - videó
- Az utasoktól kapott rangos elismerést a Budapest Airport
- Meglepte az elemzőket az euróövezet gazdasági teljesítménye