Rémálom a konyhában: komoly bajba keveredett Gordon Ramsay, a világ egyik legismertebb TV-s sztárszakácsa. Tegnap bíróság előtt kellett (volna) felelnie adótartozásaiért. A sztár nem jelent meg a tárgyaláson, ügyvédje képviselte őt.
A séfnek élete talán legnehezebb éve volt az idei: luxuséttermeinek látogatottsága -és egyben bevételei- meredeken zuhantak: júliusban elismerte, hogy étteremláncának profitja 90 százalékkal csökkent.
Korábban hatalmas sikereket produkáló vállalatának, a Gordon Ramsay Holdings-nak adóssága néhány hónap alatt gyakorlatilag megduplázódott, és most eléri a 9,5 millió fontot (2,8 milliárd forint).
A tegnapi bírósági meghallgatásra azért került sor, mert Ramsay több étterme is komoly adótartozást halmozott fel. Az bizonyítást nyert, hogy két étterem teljes adótartozását rendezték a tulajdonosok, viszont további két vendéglő esetében továbbra is fennáll a tartozás. Ezeket néhány héten belül ki kell egyenlítenie a sztárnak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Ramsay szóvivője szerint a hátralékot maradéktalanul rendezni fogják.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból