Egy Lidl-üzletvezetőt azzal vádolnak, hogy 112 ezer fontot, azaz 32,8 millió forintot lopott el saját boltjából. A hölgy gyakorlatilag az egész pénzt eljátszotta.
Larisa Baxter-t, az egyik Aberdeen-i Lidl korábbi üzletvezetőjét azzal gyanúsítják, hogy 112 ezer fontot (32,8 millió forint) lopott el munkahelyéről. A nő tavaly ősszel 14 hét alatt gyűjtötte össze a hatalmas pénzösszeget, hetente átlagosan 8 ezer fonttal csapolva meg az üzlet kasszáját. A lopásra a decemberi leltározásnál derült fény.
Fotó: eveningexpress.co.uk
Sokkoló videó: mit művelnek az eladók zárás után
A nyomozás megállapította, hogy az üzletvezető lopta el a hatalmas összeget. Az orosz származású nő beismerte a sorozatos bűncselekményt, mint mondta, játékszenvedélyének kielégítéséhez volt szüksége a 112 ezer fontra. Gyakorlatilag az egész összeget eljátszotta a környékbeli kaszinókban. Azzal védekezik, hogy nem kapott orvosi segítséget szenvedélybetegségének gyógyításához.
Az Evening Express című napilap információi szerint a bírósági tárgyalás jelenleg is folyamatban van, az ítéletet későbbre halasztották. A Lidl szóvivője úgy fogalmazott: "Minden egyes bolti lopásnak meg lesz a következménye, ez vonatkozik a bolti tolvajokra és a dolgozók által elkövetett bűncselekményekre egyaránt."
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Budapestre érkezik a darts világelitje
- Klímaaktivisták bénították meg a müncheni repteret
- Lista a 100 leggazdagabb magyarról - "akiknek látható a vagyonuk"
- Kihallgatják Robert Fico támadóját, őrizetbe kerülhet
- Nem bírt magával a brit óriás és ukrán ellenfele a mérlegelésen – videó
- Észak-Korea valami új dolgot tesztelt