Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint szépen lassan kicsúszik az ellenőrzés alól a gázai helyzet a humanitárius segélyek hiánya miatt.
Nagy János, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának parancsnoka körülbelül 30 millió forint értékű ruhaneműt adott át jótékonysági célokra a XXI. kerületi vámáruraktárban. Az adományt a Karitatív Tanács tagjai, a legnagyobb jótékonysági szervezetek juttatják majd el a rászorultaknak.
Nem ez az első jótékony célú felajánlás 2008-ban, idén eddig összesen mintegy 100 millió forint értékű, szabálysértési- vagy büntetőeljárás során jogerősen elkobzott tárgyat adott át a karitatív szervezeteknek a VPOP. Ez nagyságrendileg 200 ezer darab alsó- és felsőruházati cikket, cipőt, játékot jelent.
Az érvényben lévő jogszabályoknak köszönhetően már nem annyira nehézkes az elkobzott tárgyak jótékony célra történő fordítása. Korábban esetileg, elsősorban a karácsonyi ünnepek előtt hajtotta végre az adományozást a hatóság. A szabályozás az évtized elején megváltozott, a VPOP azóta rendszeresen tesz felajánlásokat a lefoglalt javakból.
A Karitatív Tanács tagjai a Magyar Vöröskereszt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány és a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet. A segélyszervezetek hosszú ideje működő, tapasztalt országos hálózata, regionális raktárai, szállító eszközei és hozzáértő munkatársai biztosítékot jelentenek arra, hogy a felajánlások célba érjenek.
A jótékonysági szervezetek a közérdekű felhasználás során figyelembe veszik az önkormányzati, a kisebbségi önkormányzati, a civil és egyházi intézmények javaslatait, valamint a beérkező egyéni kérelmeket is.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból