Nem mindegy, melyik évben történik a nyugdíjmegállapítás. A nyugdíjakat ugyanis minden évben korrigálják, ez pedig jelentősen emelheti a megállapított összeg mértékét.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a munkaügyi miniszternél azonos szabályozást sürget a közalkalmazottak és köztisztviselők nyugdíjazására vonatkozóan. Amennyiben a módosításokat nem fogadják el, több száz oktatásban dolgozó veszítheti el jogosultságát az előre hozott nyugdíjazásra - tudósít a Magyar Hírlap.
A köztisztviselők előre hozott nyugdíjazási kérelmét a munkáltató nem tagadhatja meg, szemben a közalkalmazottakéval. Kerpen Gábor, a szervezet elnöke szerint előfordul olyan, hogy a közalkalmazottak kérelmét a munkáltatók a végkielégítés és a felmentési idő miatt megtagadják.
Azoknál az intézményeknél, ahol létszámleépítésre van szükség, az előnyugdíjazás helyett az olcsóbb megoldást választják, vagyis a fiatalabb dolgozókat bocsátják el. Az előre hozott nyugdíjakra vonatkozó szabályok szerint jelenleg csupán akkor kérelmezhető a felmentés, ha a közalkalmazott már eleget tett az előre hozott öregségi nyugdíj feltételeinek, azaz nők esetében betöltötte az 57. évét, férfiaknál pedig a hatvanadikat, és adott a 38 év munkaviszonyban eltöltött idő is.
A felmentési idő letöltését a munkáltató döntése alapján kezdik meg, amely áttolódhat a 2009-es évre azoknál, akik április után születtek. Ekkor már a jogszabályi feltételek megváltoznak, és csupán az 59. életév betöltését követően lehet majd előrehozott nyugdíjazást kérelmezni, vagyis sok oktatási dolgozó elveszíti jogosultságát. A kormány már észlelte az intézkedésből származó hátrányokat, azonban még nem fogadta el a szükséges módosításokat.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Itt a repülő drónautó, vagy valami olyasmi
- Súlyos dolgot derített ki egy kutatás a koronavírusról
- Óriási kockázatot jelentenek az SUV-k – itt vannak a részletek
- Tényleg megvan a válasz az ősi piramisok titkára?
- Új busz közlekedik Budapesten, keddig ingyenes az utazás
- Emberi csontot találtak egy kisváros játszóterénél, mindenki ledöbbent