-3 °C Budapest

Nagy Márton: csökkenteni kell a hitelek kamatát

2016. december 28. 09:04

A lakáshitelezésről és az infláció várható növekedéséről beszélt Nagy Márton, az MNB alelnöke a Világgazdaságnak adott interjújában.

Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke interjújában az alábbiakat emelte ki:

  • A lakáshitelek gyors felfutását az állami programok (CSOK) és az alacsony kamatok is támogatják. Figyelni kell azonban arra, hogy a hitelezés egészséges szerkezetben valósuljon meg.
  • Kulcskérdés a kamatfelár mértéke, hiszen ma a magyar lakáspiacon a hitelfelár öt százalékpont körüli, ami kétszer akkora, mint a régióban, és ezt csökkenteni kell.
  • A kamatfelárak leszorításához szükséges a bankok közötti árverseny növelése, ehhez a termékek összehasonlíthatóságának javítására, a bankváltás ösztönzésére, így a hitelkiváltás magas költségeinek, időigényének mérséklésére és adminisztratív korlátok lebontására van szükség.
  • 2016 második felében a háztartási szektor nettó hitelfelvevővé vált, viszont összességében idén még csökkenhet a hitelállomány. 2017-ben már egy százalék feletti növekedést várunk, 2018-ban pedig a bővülés dinamikája az öt százalékot is elérheti - mondta Nagy Márton.
  • A béremelések és a járulékcsökkentések ellentétes hatásai várhatóan kioltják egymást, így ez nem okoz költségoldali árnövekedést, lesznek olyan ágazatok, amelyekben jelentkezik inflációs hatás, de ez makroszinten nem eredményez túlzott áremelkedést.
  • Valójában a nagyobb jövedelem által hajtott fogyasztásélénkülés növelheti az inflációt. Összességében azonban az infláció idén és jövőre is a háromszázalékos cél alatt alakul, és azt várhatóan 2018 első felében éri el. Eközben a GDP bővülése 2017-ben 3,6 százalék körül lehet, de egy négy százalék körüli növekedés sincs kizárva. Mindez lehetőséget teremt a laza monetáris kondíciók tartós fenntartására.

Címlapkép: MTI / Kovács Attila

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 2. 18:10
A tehetség útja címmel közös rádióműsort indított a Nemzeti Tehetség Programot működtető, állami tul...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Kasza Elliott-tal  |  2026. január 31. 16:44
Két cég osztalékemelésére is számítottam az év elején, mindkettő bejelentette a már a következő negy...
Holdblog  |  2026. január 31. 10:20
A HOLD Minutes e heti részében Szőcs Gábor senior portfóliókezelő mutatja be az energiapiacok alakul...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. február 2. 20:29