Foggal-körömmel ragaszkodnak fogyasztási szintjükhöz a magyar háztartások
2008. január 9., szerda 9:30
Négy év után 2007-ben fordult elő ismét, hogy két egymást követő negyedévben nagyobb mértékben nőttek a lakosság pénzügyi kötelezettségei, mint követelései, azaz negatív volt a lakosság nettó megtakarítása - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2007 harmadik negyedévére vonatkozó pénzügyi számlák statisztikájából. A magyar háztartások 2007. július és szeptember között összességében szinte nem tudtak készpénzt és betéteket felhalmozni, amire a kamatadó 2006. szeptemberi bevezetésének hatásától eltekintve négy és fél éve nem volt példa. Feltehetően csak átmeneti, mégis kedvezőtlen jelenség, hogy a tavalyi harmadik negyedévben ismét nőtt az államháztartás finanszírozási igénye a GDP arányában, és a beruházási, illetve gazdasági növekedési kilátások szempontjából negatív fejlemény, hogy a vállalatok nettó finanszírozási igénye jelentősen mérséklődött a negyedév során.
Két, egymással ellentétes hatású fejlemény is megfigyelhető a harmadik negyedévi pénzügyi számlák statisztika lakosságra vonatkozó részében. Egyrészt úgy tűnik, hogy valami elindult a megtakarítások terén, ugyanis három negyedévi lényegében stagnálást követően (86.5% körül) tavaly július-szeptemberben mérsékelten nőtt a megtakarítások GDP-arányos állománya (87.8%-ra). Másrészt ezt a lakossági szempontból kedvező pénzügyi fejleményt túlkompenzálta a háztartások minden rekordot megdöntő hitelfelvétele, így a nettó finanszírozási képességük negatív tartományba fordult, azaz csökkent a nettó pénzügyi vagyonuk.
Lassú korszerűsödés
A GDP-arányában emelkedő lakossági megtakarítás-arány elsősorban a befektetési jegyek népszerűségének fokozódásával függ össze (közel nettó 200 milliárdért vettek ilyen értékpapírokat a háztartások), miközben a lakosság összességében csak alig tudott készpénz és betét formájában felhalmozni (13 milliárd forint, ld. alábbi táblázat).
Utóbbi egyébként összefügghet azzal is, hogy módosul (korszerűbbé válik) a megtakarítási szerkezet, az elavult betéti jellegű konstrukciók helyett a nagyobb hozam elérésére, illetve diverzifikáltabb megtakarításra lehetőséget adó befektetési jegyekkel bővíti portfólióját a lakosság. A lakosság tőzsdei részvénytulajdonában csekély, de örvendetes változás mutatkozott: a 2007. harmadik negyedévi 1.4%-os GDP-arányos megtakarítási súly bő hat éve a legmagasabb volt.
A készpénz- és betétállományból a befektetési jegyek felé történő átrendeződés lassú folyamat: egy éve 32.5% körül ingadozik a háztartások készpénz- és betéti megtakarításainak állománya a GDP arányában, miközben fokozatosan megközelítette a befektetési jegyek részaránya a 10%-ot. 2005 elején még 5% körül volt ezen megtakarítási forma súlya. Úgy tűnik, hogy az új megtakarítások célozzák meg a befektetési jegyek piacát, a régi "beidegződések" (készpénz- és betéttartás) csak nagyon nehezen változik.
A tavalyi harmadik negyedévben összességében emelkedő lakossági megtakarítási arányban lényeges szerepet játszottak még a biztosítástechnikai tartalékok is.
A háztartások hitelfelvétele 2007 harmadik negyedévében minden eddigi negyedévet tekintve messze a legnagyobb volt (400 mrd Ft), és az első három negyedévet együtt vizsgálva is szembeötlő a hitelek iránti érdeklődés.
A lakossági hitelfelvételek mintegy 90%-a egyébként hosszú lejáratú konstrukciót jelent már több negyedéve. Amennyiben a hitelek felhasználás szerinti bontását nézzük, ki kell emelnünk, hogy 2007. harmadik negyedévében a kétszámjegyű tartományba lépett a devizaalapú, ingatlanhiteleken felüli rész GDP-arányos mértéke (10.3%). A lakossági hitelek GDP-arányos állománya egyébként a hitelláz nyomán dinamikusan emelkedik, a vizsgált időszak végén már 28%-on állt.
"Foggal, körömmel"

Ez a cikk 90 napnál régebbi
Olvasása csak regisztrált felhasználóink számára lehetséges.A regisztráció ingyenes.
Egy befektetési alap megvásárlásával önmagában is kockázatot csökkent – más szóval diverzifikál, például egy egyedi állampapír, kötvény vagy részvénybefektetéshez...
LEGFRISSEBB CIKKEINK
- Ötöslottó, Hatoslottó: fontos változás következik
- Gyengül a frank, fellélegezhetnek a devizahitelesek?
- Albérlet vagy saját lakás? Kiderült, melyik éri meg jobban
- Olcsóbb Sziget-jegy lehet már júniustól
- Egyre többen váltanak mobilnetre
- Itt a könnyítés a telefonadóban!
- Lebuktak a boltok: így vernek át az akciós árakkal
- Engedékenyebb lehet az adókkal kapcsolatban a kormány
- Megnyugodhatnak a kocsmárosok: nem kell fizetni a meccsnézésért
- Csütörtökön is járt 300 felett az euró
Személyre szabható felülettel, a kiadások és a bevételek tervezésére is alkalmas átutalási naptárral, chat-funkcióval és IP telefonhívással, a gyors ügyintézést...
Gyorsabban szeretne szállítani, ráadásul még több helyre a világon? Bízza a FedExre. Legyen szó importról vagy exportról, expressz vagy economy szolgáltatásról...
- KKV Kapcsolattartó (CIB Bank Zrt.)
- Kontroller (Work Force Kft.)
- Senior Accountant (Reed Recruitment)
- Kontroller (Magyarországi cég)
- Senior accountant (Hays Hungary)
Partnereink hírei
- 05.24. Albérlet vagy saját lakás? Kiderült, melyik éri meg jobban
- 05.24. Fociadó: ennyiért nézheted kedvenc kocsmádban a meccset
- 05.24. Így fedi el a statisztika az egykulcsos adó veszteseit
- 05.24. Nem kegyelmez a NAV az interneten értékesítőknek
- 05.24. Számold ki Te is, mennyit nyerhetsz az új szocpollal!
- 05.24. Drága lesz a nyaralás: emelkedik az autópályadíj Horvátországban
- 05.23. Élesedett az új szocpol: ezek a feltételek
- 05.23. Fillérekért nyaralnak nálunk az osztrákok
- 05.23. Szorul az adóhurok a gyermekesek nyakán: az Alaptörvény sem szent?
- 05.23. Már jövőre jöhet az új kresz? Amit eddig tudni lehet