A részvénypiac forgalma 7,0 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.
A 25-54 év közötti lakosság közel fele tervez nagyobb összegű vásárlást a következő fél évben és jelentős többségük úgy gondolja, hogy ezeket a kiadásokat nagyon alaposan megfontolja.
Szükség esetén az emberek több, mint fele nyitott arra, hogy személyi kölcsön felvételével finanszírozza kiadásait. Azonban jelentős az eltérés, amikor arról kell dönteni, hogy miből is vásároljanak, illetve amikor javíttatásról vagy cseréről kell dönteni - derült ki egy friss felmérés eredményeiből.
Az Eurostat kimutatása alapján 2021 harmadik negyedévéhez képest a negyedik negyedévben a magyar háztartások rendelkezésre álló jövedelme valamelyest növekedett, míg a megtakarításaik kicsivel csökkentek. Ugyanakkor a 25-54 év közötti magyar lakosság 47 százaléka tervez nagyobb értékű, 500 000 forint feletti kiadással a következő hat hónapban, derül ki az OTP Bank számára készített friss kutatásából, melyben a lakosság nagyobb kiadásokkal kapcsolatos döntéseit és ezek finanszírozását, valamint a tárgyakhoz való viszonyát vizsgálták.
A felmérés eredményei alapján a megkérdezettek jelentős többsége, 80 százaléka, nehezen dönt és alaposan átgondolják az ilyen mértékű kiadásokat. A válaszadók körülbelül negyede (26%) véli úgy, hogy hirtelen keletkezett nagyobb kiadásaik teljes összegét képesek lennének saját megtakarításaikból finanszírozni. 57 százalék nyitott arra, hogy általában, nagyobb összegű kiadások esetén személyi kölcsön segítségével fedezzék a költségeket.
Változatos képet mutat az, hogy milyen beruházást finanszíroznánk a felvett hitelösszegből, a legtöbben személygépkocsit vásárolnának, de jellemző az is, hogy háztartási gépekre, nagyobb értékű bútorokra vagy éppen családi eseményekre (esküvő, temetés) tervezik hitel felvételét.
Nagyobb értékű háztartási gépeket az emberek nagy többsége (82 százalék) próbálná meg legalább egyszer megjavítani, azonban ha másodszor is elromlik, már csak az emberek fele vinné el újra szervízbe. Ebből is látszik, hogy vannak esetek, amikor hiába tervezik előre kiadásaikat az emberek egy gyors, megbízható és kényelmes megoldásra lesz szükségük, ha egy hirtelen felmerülő problémát kell megoldaniuk. A pandémia hatására felerősödött a gyorsaság és a digitális ügyintézés iránti igény az ügyfelek részéről a fogyasztási hitelezés területén is
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
– tette hozzá Györkei Krisztián, a bank fogyasztási hitelek termékfejlesztési vezetője. A kutatás külön kitért a ragaszkodás jelenségére, hogy mennyire nehezen válnak meg a megkérdezettek a régi, elhasználódott tárgyaiktól.
A kis értékű háztartási eszközök esetén nagy hajlandóságot mutattak arra, hogy meghibásodás után egyből újat vegyenek. Mindössze 15 százalék nyilatkozott úgy, hogy addig próbálkoznak a javíttatással, amíg azt nem mondják a gép menthetetlen. Azonban más a helyzet a bútorok esetében, ha cserélni szeretnék, mert kopottak, vagy nem tetszik már nekik. Nehezen szánják rá magukat új bútor vásárlására, azonban ennek nem a ragaszkodás, hanem a takarékosság a fő oka. Ez már egy nagyobb összegű kiadás lenne, ami alaposabb tervezést igényel.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Jogosítványszerzés új módszerrel
- Kiderült, mi pusztítja a legjobban a hazai kocsikat
- Gigabaleset a turbó körforgalomban: lehet ezt még fokozni – videó
- Tovább csökken szerdától az üzemanyagok ára - a nap hírei
- Joe Biden ellenzi a rafahi hadműveletet
- A Hamász elfogadott egy egyiptomi-katari tűzszüneti javaslatot