17 °C Budapest

Márciusban sem álltak le a magyar családok: rengeteg autót vásároltak így

2020. április 25. 15:03

Már közel 3300-nál jár a nagycsaládosok autóvásárlási programjában lízing segítségével megvásárolt autók száma. Friss adatok szerint csak márciusban 438 szerződést kötöttek, a program tavaly júliusi indulásától kezdve pedig már több mint 9 milliárd forint értékű finanszírozást nyújtottak a lízingcégek a hétüléses új autókhoz.

Összesen 1459 új hétüléses - állami támogatással megvásárolható - autóhoz nyújtottak finanszírozást a magyar lízingcégek az év első három hónapjában. A nagycsaládosok autóvásárlási programjának tavalyi júliusi rajtja óta pedig összesen 3277 új autóra kötöttek lízingszerződést az érintettek - közölte a Magyar Lízingszövetség.

Tóth Zoltán, a Magyar Lízingszövetség főtitkára azt mondta: "Tavaly július óta a tagvállalataink több mint 9,2 milliárd forint finanszírozást biztosítottak a maximum 2,5 millió forintos állami támogatással megvásárolható új hétüléses autókhoz. "Egy-egy szerződés esetében az átlagos finanszírozott összeg meghaladja a 2,8 millió forintot. A szakember kedvezőnek mondta, hogy kevés lízingkérelem nem kapott zöld utat a program indulása óta, a jóváhagyott igénylések aránya ugyanis  továbbra is kimagaslóan magas. . 

A jövőről szólva Tóth Zoltán azt mondta, hogy a nagycsaládosok autóvásárlási programja jól működik és sikeresnek mondható a lízingpiac oldaláról is. "A koronavírus-járvány a magyarországi autópiaci eladásokat jelentősen visszavetheti, elképzelhető, hogy a támogatott hétüléseseknél is kisebb lesz a kereslet."

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 6. 20:26
Hiába voltak kint a Veszprém TV emberei május elsején az elmúlt évek egyik egyik legtöbb embert megm...
Bankmonitor  |  2024. május 6. 13:11
A 2024 márciusában kötött lakáshitel szerződések összértéke 97,8 milliárd forint volt, a szabad felh...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Holdblog  |  2024. május 6. 09:02
Mindegy, hogy tarka párologtató medencékkel tesszük tele a sivatagokat vagy a Föld mélyére megyünk a...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 7. 06:31
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem