Mégis jobban járnak a devizahitelesek, mint a forinthitelesek?

2014. november 11. 15:23

A Bankszövetség háttérbeszélgetésén fontos információk hangzottak el a forintosítással és a fair bank törvénnyel kapcsolatban. Kiderült, hogy a forinthitelesek egy része mégis rosszabbul járhat, mint a devizában eladósodottak.

A devizahiteles ugyan úgy jár, mint a forinthiteles, ha a 2008-as évvel számolunk, de ha korábbi éveket nézzük, akkor a devizahitelesek jobban járnak, mint a forinthitelesek

 - mondta Becsei András a Bankszövetség alelnöke.

Alapvetően azt kell vizsgálni, hogy milyen hatással voltak a devizahiteles törvények a háztartásokra, mivel sok család félt attól, hogy mi jöhet a következő hónapban

 - tette hozzá Nátrán Roland a Bankszövetség elnökségi tagja, aki szerint a devizahitelek kivezetése ezt a bizonytalanságot szünteti meg - tudtuk meg.

A bankok hitelezését is megnehezítette a devizahitelekből fakadó bizonytalanság, ezért a kivezetés segíthet a hitelezés beindulásában, és a fogyasztás beindításáben, vagyis a magyar családok járnak jól a devizahiteles kérdés rendezésével.

Azt gondolom, hogy a forintosítás után lesz egy előtörlesztési hullám

- mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Egyébként a bankok a Kúria döntése alapján nem számítanak arra, hogy az ezer milliárd forinton felül további terheket tenne az állam a magyar bankokra.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 
Olyan tiszta lapot lehet teremteni, ahol a kölcsönösen előnyös banki-ügyfél kapcsolat érvényesülhet

- mondta Nátrán Roland.

Az elszámolásról érkező leveleket ajánlott küldeményként kell a bankoknak feladni, ez a több százezer ügyfél esetén időigényes feladat. Emiatt az ügyfelek elnyújtva kaphatják meg a levelet az elszámolásról.


A Bankszövetség vezetői kérdésünkre elmondták, hogy a fair bank és a forintosítási törvény fogja pontosítani, hogy mikor történik a pénzek kifizetése és a törlesztőrészletek csökkenése, illetve a forintosítás mikor zajlik majd le. Egyébként az NGM (Nemzetgazdasági minisztérium) szándéka is az, hogy egy lépcsőben hajtsák végre az elszámolást, és a forintosítást, viszont ez bonyolult folyamat, ezért a bankrendszer stabilitását is szem előtt tartva megy majd végbe a folyamat. Becsei András kérdéünkre kifejtette: az alkotmánybírósághoz forduló bankok perei csúszhatnak át jövő évre, a többi per várhatóan idén lezárul. Ez azt jelenti, hogy ezen perek esetén február végéig meg fog történni az elszámolás.

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 7. 20:57
A májusi Top 10-es listám hatodik helyezettje. A ROIC miatt figyeltem fel rá, amikor a listát nézege...
MEDIA1  |  2024. május 7. 19:58
Szijjártó Péter a közmédiához tartozó MTI-n keresztül buktatta le a hirado.hu-t, hogy az fake newst...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem