17 °C Budapest

Rekordmagasságba emelkedett a rossz adósok száma

Pénzcentrum
2014. július 25. 14:59

Elképesztő magasságba emelkedett az év közepére a pénzügyi bajba sodródott, és ezért a Központi Hitelinformációs Rendszerbe került hiteladósok mulasztásainak a száma. Június végéig már 1,855 millió darab élő szerződéssel követtek el mulasztást az adósok. Bár erre vonatkozóan nem áll rendelkezésre statisztika, ez becsléseink szerint több mint 800 ezer, döntően kis összegű tartozással megcsúszott adóst jelenthet. A sokak által BAR-listaként ismert rendszer 2,7-szer annyi mulasztást mutat, mint a válság elején, és 9 százalékkal többet, mint fél évvel ezelőtt. Mindez az anyagi nehézségek között élők helyzetének romlására utal, de valószínű az is, hogy az adósmentő csomagok folyamatos lebegtetése sem erősítette a lakosság fizetési fegyelmét.

Korábbi elnevezése alapján BAR-listaként él a köztudatban az a rendszer, amely lehetővé teszi a hitelintézeteknek, hogy a hitelbírálat során kiszűrjék lehetséges adósaik közül a legkockázatosabb ügyfeleket. Míg korábban csak a vállalkozási alrendszer, 2012 óta a lakossági alrendszer is úgynevezett teljes listás nyilvántartás, vagyis a rendben törlesztő ügyfelek és a problémásak (nem fizetők, visszaélők, csalók) adatai is megtalálhatók benne, így bizonyos feltételekkel a kevésbé kockázatos ügyfelek adatait is láthatják a bankok.

2014 közepén 4,857 millió lakossági ügyfél szerepelt a rendszerben, ők azok, akik Magyarországon hitelszerződéssel rendelkeznek vagy ilyenben (pl. kezesként) részt vesznek. Számuk 2012-ben ugrott meg, ekkortól ugyanis az új jogszabályok szerint már nem csak a negatív, hanem a pozitív történettel rendelkezőket is eltárolja a rendszer a hitelintézetek adatszolgáltatása alapján.


Az adatok lekérdezésére azonban csak akkor van módjuk a bankoknak, ha az adott ügyfél (pl. a hitelszerződés aláírásakor) ehhez nyilatkozatban hozzájárult. Azt is kérhetik az ügyfelek, hogy a szerződés lezárását követően még 5 évig eltárolják az adatait, ami előnyös lehet számukra. Várhatók további fejlemények is e téren: Kovács Levente, a bankszövetség főtitkára szerint a szabályozók támogatják a bankszövetség elképzeléseit, hogy a pozitív adóslista kötelező legyen. A főtitkár szerint élni kívánnak továbbá a bankok idei elővásárlási jogukkal az adóslistákat kezelő BISZ Zrt. megvásárlására, amely jelenleg közvetetten a jegybank tulajdonában áll.

A BISZ Zrt. friss adatai szerint az említett 4,857 millió lakossági ügyfél 8,190 millió darab fennálló és 851 ezer lezárt szerződéssel rendelkezik a rendszerben. A rossz adósok esetében a szerződés teljesítéssel történő lezártát követően 1 évig, a hitelező veszteségével történt lezártát követően pedig 5 évig tárolja a rendszer az adatokat a törvény alapján.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Két feltételnek kell teljesülnie egyszerre ahhoz, hogy valaki nem fizetés miatt "BAR-listás" legyen: 1. a minimálbérnél nagyobb összegű kötelezettségüknek 2. több mint 90 napon keresztül folyamatosan nem tettek eleget. A napok számlálása azon a napon indul el, amikor meghaladta a minimálbér összegét a mulasztás. A nem fizető hitelszerződések mellett a bankkártya-visszaélések és csalások is szerepelnek a rendszerben. Velük együtt összesen 1,855 millió fennálló és 304 ezer megszűnt mulasztást tartalmazott a rendszer 2014 közepén. Előbbi 2,8-szoros növekedést jelent a válság eleji szinthez képest, utóbbi pedig csak egy jogszabályi változásnak köszönhetően csökkent valamelyest (hiszen korábban minden esetben 5 évig tárolták az adatokat a szerződés lejárta után).

 

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 7. 17:05
A Media1 a nagy bírósági titkolózás ellenére is kiderítette, hogy Orbán Viktor miniszterelnök elvesz...
Bankmonitor  |  2024. május 7. 14:41
Lezárult a társadalmi egyeztetés az otthonfelújítási pályázati kiírásával kapcsolatban. A program ho...
Holdblog  |  2024. május 7. 09:06
Új világ van ahhoz képest, mint amit megszoktunk, nem fogunk visszatérni az alacsony kamatok korába...
Kiszámoló  |  2024. május 6. 12:53
Írtam nemrég, hogy kijött az új prémium csomag a Raiffeisentől és hát sokkal rosszabb lett. Nem csak...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem