A lakáscélú jelzáloghitelek díjainak zuhanásáról a héten már beszámoltunk. A lapostévére is költhető szabad felhasználású hiteleket vizsgálva viszont nem ilyen fényes a helyzet. Továbbra sincs 12 százalékos THM szintnél lényegesen olcsóbb hitel a bankoknál, ami megnehezíti azoknak a dolgát, akiknek pénzre van szüksége.
A jelzáloghiteleknek megfelelően a szabad felhasználású ingatlanfedezettel rendelkező hitelek is valamilyen referenciahozamhoz kötött vagy 3, 5 évre fixált hiteltermékek. Ennek megfelelően a Monetáris Tanács kamatvágásainak következtében estek az áraik, de közel sem a 2011 közepén meghatározó 11 százalékos szint közelébe.
A lakáscélú jelzáloghiteleknél megfigyelhető eséstől tehát messze elmarad a szabad felhasználású jelzáloghitelek költségcsökkenése. A Bankokra viszont jellemző, hogy egymáshoz közel árazzák be termékeiket, a THM-ekben megfigyelhető eltérés kisebb, mint a lakáscélú hiteleknél megfigyelhető. Ez azért is lehet így, mert kisebb a mozgástere itt a bankoknak, hiszen túl magas díjakkal már inkább a személyi kölcsönöket részesíthetik előnyben az ügyfelek, melyek kezdeti költségei a hitelösszegből levonhatok és hitelügyintézés is csak napokat vesz igénybe.
Mennyibe kerül a hitel?
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fenti táblázatban is jól látszik, hogy egy átlagos szabad felhasználású jelzáloghitelek 2-3 százalékkal is drágább a lakáscélú hiteleknél. A kamattámogatott lakáshitelekkel pedig esélyük sincs felvenni a versenyt. Ilyen magas díjkülönbséggel vége lehet annak a jelenségnek, hogy sokan csak az egyszerűbb ügyintézés miatt választja a szabad felhasználású hiteleket.
Érdekes lehet a kölcsönfelvevőknek, hogy a legolcsóbb ajánlat rendkívül hosszú 3 éves időszakra fixált, tehát még a kamatváltozástól sem kell félnie az ügyfeleknek ebben az időszakban. A kezdeti költségek is minimálisak lehetnek, van olyan hitelintézet, ahol 12 600 forintból megúszhatjuk az ügyintézést, legalábbis a bankok többsége akciók keretében visszautalják költségeink egy részét.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Egy 175 éves eseményt ünnepelhetünk a jövő hét végén
- Antony Blinken: Harkiv védelme "sürgető prioritás"
- Zarándokok indultak Budapestről Csíksomlyóra
- Újabb orosz-kínai csúcstalálkozót tartanak Pekingben
- Szakértő: a kampány megkönnyíti a magányos merénylők dolgát
- Jelentős fordulat a magyarországi lakáspiacon