Nehéz helyzetbe került R. Kárpáti Péter. A Berényi Andrást alakító színészt 14 év után kiírják a Barátok köztből.
Az alapító tagot sokkolta a döntés. A Blikknek elárulta: elképzelni sem tudja, miből pótolhatná az így kieső bevételét, úgy fest, el kell adnia a házát.
A lap úgy tudja, hozzávetőleg havi közel félmillió forint nettót keresnek a sorozat legrégebbi vezető színészei a Barátok közben, köztük R. Kárpáti is.
"Padlóra kerültem, ez a döntés váltásra kényszeríti a családot. Hitelünk van a házon. Amikor 140 forintos svájcifrank-árfolyam mellett felvettem több millió forintot, akkor ez egy jól átgondolt, felelős döntés volt. Úgy, hogy rendszeresen törlesztettem, duplájára nőtt a hitel a házon, amely így igazából nem is az enyém, hanem a banké. Persze, aki ebben a szakmában van, annak számolnia kell ilyen döntésekkel" - árulta el a lapnak a színész, aki próbálja optimistán látni a jövőjét.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A belgákat sem kerüli el a fenyegetés hulláma
- Kis-Benedek József: százszázalékos biztonság minden intézkedés ellenére sincs
- Hihetetlen összegért adtak el egy Monet-t New Yorkban
- Durva családi csetepaté Tatabányán: összeszurkálta késsel az apját egy fiatal
- Hatalmas összeggel támogatja az EU a kontinens védelmi iparát
- Ungár Péter a Demokratikus Koalíciót és a Momentumot sem tartja szavahihetőnek