A kormány döntött arról, hogy az iskolákban bevezessék a mindennapos testnevelést.
A tavaly decemberben elfogadott Nemzeti köznevelési törvény szerint az általános és középiskolákban 2012. szeptember 1-jétől az első, ötödik és kilencedik osztályokban heti öt testnevelés órát kell tartani, majd 2013-tól a teljes alsó tagozaton, illetve felmenő rendszerben a többi évfolyamon is - áll az Emberi Erőforrások Minisztériumának keddi közleményében.
A kerettantervek az alsó tagozaton a tananyag alapjául a Nemzetközi Atlétikai Szövetség számos országban kötelezően bevezetett gyermek-atlétikai programját használják fel, melyek gyakorlati bevezetésére a kormány támogatásával már idén nyáron támogatott pedagógus továbbképzések indulnak.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2010-es Az "Iskoláskorú Gyermekek Egészségmagatartása" elnevezésű, nemzetközi kutatása szerint a - 11, 13 és 15 éves - magyar fiatalok leginkább mozgásszegény életmódjukkal, tévéimádatukkal és testképzavaraikkal tűntek ki a felmérésben részt vevő 35 ország, illetve régiójában elő kortársaik közül.
A kutatás szerint a gyerekek jelentős része küszködik súlyproblémával, nő a testtartási rendellenességek száma, csökken a terhelhetőségük. A sport, a mozgás azonban nem csupán népegészségügyi, hanem nevelési kérdés is, mivel jelentős mértékben hozzájárul a személyiségjegyek pozitív irányú változásához, kedvezően hat a tanulási képességekre. A program eredményessége a testnevelő tanárokon is múlik, számítunk a munkájukra.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- A hosszú hétvégén is életet menthet, aki vért ad
- Kiderült még valami Robert Fico merénylőjéről
- Krímben érhette súlyos veszteség az oroszokat
- Osztalékinformációt jelentetett meg az OTP
- Tárnok Balázs: Szlovákiában elkezdődött az egymásra mutogatás
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban