A törvény kihirdetésétől számított 45. napon, augusztus 12-én lép hatályba a deviza alapú jelzáloghitelek árfolyamrögzítéséről szóló törvény, így már szeptembertől nagy számban élhetnek a lehetőséggel a jogosult ügyfelek. Bár az időpont közeleg és a bankok felkészülése is jól halad, kardinális kérdéseket kell még tisztázni, hogy minden ügyfél racionálisan dönthessen. Az egyik legizgalmasabb pont éppen az, amelyre tegnap előtti Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője utalt: a kormány nem engedné, hogy 2014 végén az árfolyamrögzítés feloldása miatt 15%-nál nagyobb mértékben nőjön a résztvevők törlesztőrészlete. Csakhogy ha ezt a bankok többletterhelése nélkül biztosítják, az a futamidő elviselhetetlen mértékű növekedésével járhat majd számos frankhiteles számára.
Van olyan kérdés is, mely az ügyfelek döntését is befolyásolni fogja. A kormány szándékai szerint ugyanis 2014 végétől legfeljebb 15%-kal lehetne magasabb a törlesztőrészlet, mint az árfolyamgát időszaka alatt.
A korábban felmerült, ma is valószínű megoldás szerint a kormány úgy érné el az árfolyamrögzítést követő maximum 15%-os részletemelkedést, hogy arra köteleznék a bankokat, automatikusan fogadják el az ügyfelek futamidő-hosszabbításra vonatkozó kérelmét. Vagyis csak addig mehetne fel a törlesztőrészlet, amennyit ma egy 207 forintos árfolyamrögzítés jelentene. Ha azonban így lesz, és a törlesztőrészlet helyett a futamidő mozog, az beláthatatlan távolságba száműzheti az adósságtól való végső szabadulás időpontját.
Csak szemléltetésképpen vegyünk egy átlagosnak mondható frank alapú lakáshitelt, mely az alábbi paraméterekkel rendelkezik:
Vagyis
amennyiben az ügyfél az árfolyamvédelmet választja, törlesztőrészlete
három évig 27%-kal alacsonyabb lehet a jelenleginél, "cserébe" azonban a
fennálló tőketartozása majdnem akkora lesz három év múlva is, mint
most, hisz az időközben csökkent alapszámlás tőketartozás mellé hozzájön
a forint alapú gyűjtőszámlán felhalmozódott összeg. Amennyiben ezt
követően mindkettőt a futamidő megnyújtása nélkül kezdené el törleszteni
az ügyfél, 245 forintos frankárfolyamot feltételezve a
törlesztőrészlete 15%-kal magasabb lenne a mostaninál.
A kormány tervei szerint azonban az ügyfél összes havi terhe - ha az ügyfél kéri ezt - később sem lehet magasabb az árfolyamvédelem alatt fizetett 71 ezer forint 115%-ánál, vagyis közel 81 ezer forintnál. Nem marad más hátra, mint a futamidő hosszabbítása. Ennek azonban 245 forintos átlagos frankárfolyamot feltételezve, 7%-os alapszámla és 10%-os gyűjtőszámla THM mellett (ez utóbbival számol a PSZÁF alapesetben) az lesz az ára, hogy:
- a 11,1 millió forintos
tartozását nem a futamidőből fennmaradt 160 hónap alatt, hanem 293 hónap
alatt tudná csak visszafizetni,
- vagyis az eredetileg 20 éves futamidő 133 hónappal, 31 évre nőne.
-
amennyiben a frank 245 forintnál gyengébb szinteken tartózkodik majd, a
futamidő rövidebb, amennyiben erősebb szinteken tartózkodik majd,
hosszabb lesz 31 évnél.
- a fentiekben a kamatváltozásokkal nem számoltunk, ezek kedvezőtlen változása tovább nyújthatná a futamidőt
Az
alábbi két ábra 245 forintos frank mellett az említett három
forgatókönyv esetén előálló törlesztőrészleteket, illetve a tőketartozás
lefutását mutatja. Mint látható, hosszú távon azok fizetik havonta a
legtöbbet, akik az árfolyamrögzítést választják, azonban nem kérnek ezt
követően futamidő-hosszabbítást. A tőketartozás azonban természetesen
futamidő-hosszabbítás esetén fut le a leglassabban.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A
törlesztőrészlet emelkedésének 15%-os korlátozását (2014-ben) lehetővé
tevő futamidő-hosszabbítással tehát a jelzáloghitelek futamideje akár
több mint egy évtizeddel is nőhet, és példánk csak átlagos volt. Ennek
kockázatai természetesen az ügyfél és a bank oldaláról is felmerülnek:
van-e értelme a bank számára egy hitel futamidejét 30 évnél tovább
nyújtani? Vállalja-e az ügyfél, hogy nyugdíjas éveiben is a harminc
évvel korábban felvett hitelét törleszti?
A bankok másik további dilemmája az alábbi:
A tőketörlesztésből vagy a kamattörlesztésből kerül levonásra havonta az árfolyamrögzítés alatt a forint alapú gyűjtőszámlán halmozódó összeg?
Márpedig ez alapjában határozza meg a rendszer technikai működését - hívták fel a Portfolio.hu figyelmét az egyik banknál. Ha például egy 240 forintos tényleges árfolyammal szemben 180 forintos rögzített árfolyamot kell alkalmazni, a törlesztőrészlet 25%-a a gyűjtőszámlára megy. Az ügyfelek többsége esetében egyértelmű a helyzet: viszonylag a futamidő elején állnak, és hosszú futamidejű hitellel rendelkeznek, így a kamattörlesztések aránya olyan magas, hogy ebből kényelmesen kigazdálkodható a gyűjtőszámlára kerülő összeg. A fenti példában mi is ezzel számoltunk, a PSZÁF nemrég megjelent kalkulátora is ezzel a feltételezéssel készült. Ha nem is sokan, de vannak viszont olyan ügyfelek (és a frank árfolyamának erősödésével egyre többen lehetnek), akiknél a kamatrész nem elégséges a gyűjtőszámlán elhelyezett havi összeg fedezéséhez (ők relatíve a futamidő későbbi szakaszában járnak), így a tőketörlesztésből is levonásra kerülne bizonyos összeg. Hogy egészen pontosan ezt miként kell elszámolni, és hogy hathat ez az ügyfél tőketörlesztésének lefutására, azzal kapcsolatban információink szerint még a kormány - pontosabban az elvileg készülő rendelet - iránymutatására várnak a bankok.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét