Tegnap az alpesi deviza árfolyama a 250-es határt ostromolta. Ennek eredményeként az utóbbi napokban több devizahiteles érdeklődött a magyarországi pénzintézeteknél a hitelkönnyítő lehetőségek iránt - írja a Népszabadság.
Egyelőre nem mutatkozik nagy kereslet a kormány és a bankok közötti megállapodás részeként augusztus közepétől igényelhető árfolyamrögzítés iránt. Az ügyfelek legnagyobb része elsősorban a pénzintézetek saját fizetéskönnyítési megoldásairól érdeklődnek. Ilyenek például a tőkefizetési moratórium, a futamidő meghosszabbítása, a törlesztés időszakos felfüggesztése, a felhalmozott tartozás részletfizetése.
Bár a K & H előzetes kalkulációi szerint várhatóan az érintett ügyfélkör 3-5 százaléka kezdeményezi majd az árfolyam rögzítését, egyelőre főleg a bank által kidolgozott lehetőségek, illetve az elő- és végtörlesztés feltételei felől tudakozódnak az ügyfelek.
Az OTP azzal számol, hogy az alpesi devizában eladósodott lakáshiteleseinek 5-15 százaléka él az otthonvédelmi programban való részvétellel, azonban még náluk sem tapasztaltak fokozott érdeklődést a program iránt.
A Budapest Banknál arról számoltak be, hogy az elmúlt időszakban észleltek némi növekedést az érdeklődők számában az árfolyamgát iránt, de a változás nem jelentős a korábbi időszakhoz képest. Elmondásuk szerint frankhiteles ügyfeleik tíz százaléka tájékozódhat majd a lehetőségről.
Az MKB-nál az előzetes jelek alapján fokozott érdeklődésre számítanak, ezért a nagyobb fiókokban meghosszabbított nyitva tartással készülnek, sőt ezekben az egységekben még szombaton is várják az ügyfeleket.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A fizetési problémákkal küzdő ügyfelek nagy többsége azonban valószínűleg hiába siet be már jövő pénteken a bankjába, alacsonyabb törlesztőrészletre októbernél előbb nem számíthat.
Két dologtól függ ugyanis az első rögzített árfolyamon történő törlesztés időpontja. Az egyik, hogy az ügyfél mikor nyújtja be a hitelintézete felé a banki kölcsön szerződésmódosítását és a gyűjtőszámlahitel alapján készített közjegyzői okiratot. A másik a törlesztési napja, mert a jogszabály alapján a közjegyzői okirat benyújtását követő második törlesztőrészletet lehet rögzített árfolyamon fizetni.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Megint fordul az időjárás, újra jégeső fenyeget
- A Momentum az EU külügyi és biztonsági főképviselőjéhez fordul az orosz hekkertámadás miatt - a nap hírei
- Iszonyatos utcai bunyó volt Pécsen
- Eldőlt a berlini Tesla-gyár sorsa – most jön az igazi háború
- Kutatás: már idehaza is gazdasági katalizátorrá vált a túrázás
- Kiszedték a palesztinokból, hol találják meg a túszok holttestét