A Bankszövetség ugyan a bankadóról folytatott tárgyalások elhalasztását kérte, Varga Mihály azonban bízik abban, hogy hamarosan megállapodhatnak és azt mondta: annak eldöntésére van mozgástér, hogy az átmeneti adót hogyan vessék ki, illetve, hogy a második, harmadik évtől mi legyen a számítás alapja.
A Miniszterelnökség államtitkára a TV2 Mokka című műsorában pénteken reggel azt mondta: a hitelintézeteknek is meg kell érteniük, hogy a gazdaság stabilitása, működőképességének fenntartása "közös érdek".
A válságos időszakban nem nagyon volt más szektor, amelytől el lehetett volna venni annak érdekében, hogy a 3,8 százalékos hiánycél tartható legyen - mondta, és emlékeztetett arra, hogy a bankok tavaly is 300 milliárd feletti nyereséget értek el, idei első félévi profitjuk pedig meghaladta a 100 milliárd forintot. Varga Mihály közölte: arra kérik a bankokat, hogy ennek a nyereségnek egy részét áldozzák fel.
Az államtitkár bízik abban, hogy a devizahitelesek megsegítéséhez nem kell igénybe venni IMF hitelt, és a nemzeti eszközkezelő felállításához belső források is elegendőek lesznek. Emlékeztetett arra: bár 1.700.000 devizahitel van ma Magyarországon, ennek 10-15 százaléka van a "veszélyeztetett tartományban".
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
"Abban bízunk, hogy az IMF hitelből még rendelkezésre álló 6 milliárd eurót már nem kell igénybe venni" - mondta. Ugyanakkor hozzátette: a kormány akár augusztusban is dönthet úgy, hogy ebből a pénzből használ fel összeget a devizahitelesek megsegítésére.
(MTI)
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
- 7,25 százalékra csökkentette az alapkamatot a jegybank - a nap hírei
- Sándor Ildikó: ma már virtuális közösséget is alkotnak a néptánchagyományok ápolói
- A német külügyminiszter: szerint Volodimir Zelenszkij legitim elnök
- Csaknem 80 éves, felbecsülhetetlen értékű műkinccsel gazdagodott a Pénzmúzeum
- Donald Tusk: az oroszok újabb migráns áradatot zúdítanak Lengyelországra
- 4iG: az Antenna Hungária holding társaságként működik tovább