Nincsenek könnyű helyzetben a forráshiányos hazai önkormányzatok, amelyeknek a jövőben várhatóan egyre nagyobb nehézséget fog okozni pénzügyi kötelezettségeik teljesítése - áll a PricewaterhouseCoopers legújabb, az önkormányzati szektor pénzügyi helyzetét vizsgáló elemzésében.
Az önkormányzati szektor eladósodásának ténye megkérdőjelezhetetlen, ám az egyes önkormányzatok eladósodottsági szintje jelentősen különbözik egymástól - áll könyvvizsgáló-tanácsadó cég 2010 tavaszán készített tanulmányában.
Az eladósodásához összetett okok vezettek, amelyek közül a legjelentősebb, hogy a kormányzat - az államháztartási hiány csökkentésének kényszere miatt - több közszolgáltatási feladatot is az önkormányzatok hatáskörébe delegált, az ehhez szükséges addicionális források biztosítása nélkül. A normatív állami támogatások nominális összege 2005 óta folyamatosan csökken.
Az Európai Uniós pályázatok önrészeinek biztosítása, az állam által az önkormányzatokra rótt többletfeladatok finanszírozása, illetve a különböző társadalmi igények kielégítése mind-mind a kötvénykibocsátás, azaz az eladósodás felé lökték a helyhatóságokat - hangsúlyozta Bunna Gyula, a PwC igazgatója.
A törvényi szabályozás lehetővé tette a nagy volumenű kötvénykibocsátást az önkormányzatok számára, azonban mindez központi felügyeleti szerv közreműködése nélkül történt. Nem működött egységes nyilvántartási rendszer sem, amely átláthatóvá tette volna a kibocsátásokat. Ennek következtében két év alatt közel húszszorosára emelkedett a kötvényállomány. A kibocsátott kötvények 88%-a deviza alapú, amely további kockázatot jelent. Az új forráspolitikának köszönhetően az önkormányzatok hosszú távon adósodtak el, a kötött kamat- és tőketörlesztések pedig 4 év alatt megváltoztatták az önkormányzati kiadások szerkezetét.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A kötvények 92%-át 2007-ben és 2008-ban bocsátották ki 3, 4 és 5 éves türelmi idővel. A visszafizetések 2010 utolsó negyedévétől ugranak meg és 2012-ben, illetve 2013-ban tetőznek majd. A kötvények (hitelek) aránya a szektor teljes bevételéhez viszonyítottan nem mondható kiugró mértékűnek. Ugyanakkor ez csak makró szinten igaz. A teljes kibocsátott kötvény állomány körülbelül 280-300 településre koncentrálódik.
A gyakran emlegetett önkormányzati bedőlések veszélye valószínűleg nem hirtelen és - részben a törlesztési moratóriumok időbeli eltérése miatt - nem egyszerre következne be. Szakértők azonban arra figyelmeztetnek, hogy fizetésképtelenség miatti eljárások nem feltétlenül tíz- vagy százmilliós hátralékok esetén, hanem már jóval kisebb kintlévőségek esetében is indulhatnak.
Óriási lehetőséget kaptak a magyarok eladósodott tömegei: akár 6,4 milliót faraghatnak tartozásukból
A KSH április végén közzétett, korábban általunk is ismertetett adatai alapján 2023-ban mind számban, mind összegben jelentősen visszaesett a hitelkiváltások mennyisége.
Súlyos leállások jönnek az OTP-nél: ezek a szolgáltatások egyáltalán nem lesznek elérhetőek ilyenkor
Az OTP közlése szerint májusban több leállásra is készülhetnek a bank ügyfelei. Mutatjuk a pontos menetrendet.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Terroristákat támogató csoportot számoltak fel Németországban
- Egy csonttörő exrendőr is indul a választáson
- Kommandósok gyűrűjében kísérték autójához Robert Fico merénylőjét, bombát kerestek
- Újabb, hivatalos tájékoztatás Robert Fico állapotáról
- Biztonságpolitikai szakértő: nonszensz, ahogyan Robert Ficó testőrsége reagált
- Borzalmas tragédia a Tiszánál